Gibraltár elutasította az iráni tartályhajó visszatartását


-A A+

Gibraltár brit terület kormányzata visszautasította az Egyesült Államok kérését, hogy tartsa vissza a területi vizei elhagyására készülő iráni tartályhajót, amely várhatóan vasárnap este távozik a brit tengerentúli terület kikötőjéből.

Gibraltár döntését azzal indokolta, hogy az amerikai szankciókat nem lehet az Európai Unió területén alkalmazni. "Az európai jog értelmében Gibraltárnak nem áll módjában az Egyesült Államok által kért segítséget megadni" - áll a gibraltári hatóságok által kiadott közleményben. Washington a megállított kőolajszállító hajó lefoglalását követeli, amiért az megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat.

A brit királyi haditengerészet július 4-én állította meg a Grace-1 tankhajót, amelyet azzal gyanúsítottak, hogy az európai uniós szankciók megsértésével nyersolajat szállít Szíriába. A tartályhajó csütörtökön kapott engedélyt a távozásra, amikor Teherán szavatolta, hogy a 2,1 millió hordós terhet nem Szíriába szállítják. A közlemény szerint ezalatt az Egyesült Államok több kérvényt is benyújtott azzal kapcsolatban, hogy ne engedjék távozni a tartályhajót, és az amerikai igazságügy-minisztérium lefoglalási parancsot adott ki a hajó ellen az Irán elleni amerikai szankciók alapján. Irán tagadta, hogy a tartályhajó valaha is Szíria felé tartott volna.

Az eddig panamai zászló alatt hajózó kőolajszállító Adrian Darya-1 néven hajózik tovább iráni zászló alatt. Az iráni haditengerészet közölte, hogy szükség esetén kész kíséretet adni az Adrian Darya-1 mellé. A panamai hatóságok júliusban jelentették be, hogy törölték a lajstromból a hajót, miután olyan értesítést kaptak, hogy a hajó terrorizmus finanszírozásában vett részt vagy azzal állt kapcsolatban.

A Grace-1 megállítása után két héttel iráni egységek az Arab(Perzsa)-öbölben elkoboztak egy brit kőolajszállító hajót, tovább növelve a létfontosságú nyersolajszállító útvonalon kialakult feszültséget. A Stena Impero nevű tanker továbbra is iráni őrizetben van.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X