Őrizetbe vettek egy svéd férfit, akinek köze lehetett a koppenhágai robbanáshoz

A dán rendőrség őrizetbe vett egy 22 éves svéd férfit a koppenhágai adóhivatalnál a múlt héten történt robbanással összefüggésben, egy másik, 23 éves svéd férfi ellen nemzetközi körözést adtak ki.

A múlt kedden történt esetet szándékos támadásnak minősítette a rendőrség. A detonációnak a helyi sajtó szerint – egy enyhén megsérült járókelőt leszámítva – nem voltak áldozatai, de a sajtóban megjelent felvételeken látszott, hogy az épület homlokzatán és bejáratán súlyos károk keletkeztek. A hatóságok gyorsan reagáltak a robbantásra, és több utcát is lezártak, éjszaka pedig szünetelt a vasúti forgalom a közeli Nordhavn állomáson is.

Négy nappal később egy koppenhágai rendőrőrsön történt robbanás a Norrebro nevű kerületben. Jorgen Bergen Skov országos rendőrkapitány akkor újságíróknak azt mondta, bár nyilvánvalóan szándékosságról van szó, semmi nem utal terrorcselekményre.

A dán rendőrség Twitteren a lehetséges tanúkat arra kérte, haladéktalanul jelentkezzenek, hozzátéve, hogy elsősorban egy fekete ruhás, fehér cipős embert keresnek, aki a robbanás pillanatában futott el a helyszínről.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?