Pride: Budapesten 7 ezren, Londonban másfél millióan vonultak

Rendzavarás, atrocitás nélkül zajlott le a 24. Budapest Pride felvonulás szombaton a fővárosban. Peksa Kama, a Budapest Pride szóvivője a rendezvény végén úgy értékelte, hogy az elmúlt évek legbékésebb és legszabadabb menete volt a mostani. Emlékeztetett arra, hogy az idén kordonok nélkül zajlott a felvonulás, ennek ellenre szinte semmi nem zavarta meg a rendezvényt. Csupán egyetlen olyan esetről tudott, hogy ellentüntető keveredett a felvonulók közé, ám őt a rendezők kitessékelték.

A szervezők becslése szerint 7 ezren vonultak az LMBTQ+ közösséget érő gyűlölködés ellen, a jogegyenlőségért a magyar fővárosban. A pride mellett 33 nagykövetség képviselője állt ki. 

A felvonulás idejére a belvárosban nemzeti radikális aktivisták ellentüntetést rendeztek, a Budapest Pride betiltását követelve, az Erzsébet tér és a József Attila utca sarkán a menettől mintegy 30 méterre kordonnal elválasztva. A két tábor között kutyás rendőrök álltak. Az ellentüntetés egyik szónoka, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, jogvédő azt mondta, hogy egy "törpe minoritás" az egyenjogúság égisze alatt többletjogokat szeretne magának, ami ellen tiltakozni "alapjog és nemzeti kötelesség".

​Felszólalt Budaházy György is, és az ellendemonstráción jelen volt Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. Az ellentüntetők közül többen "normálisak" és "hetero" feliratú pólót viseltek, de feltűntek nemzeti színű és árpád-sávos zászlók is. Amikor a Budapest Pride menete az Erzsébet térre ért, a kordon mögött álló ellentüntetők egy "Undorító a másságotok" feliratú molinót tartottak a magasba, illetve egyebek között a "tiltsák be!" rigmust skandálták. 

Másfél millióan vettek részt a London Pride-on

A szervezők becslései szerint másfél millióan vettek részt szombaton Londonban a jubileumi London Pride felvonuláson. Az estébe nyúló rendezvény hivatalos szervezője a Pride in London nevű, jótékonysági egyesületként működő, önmagát adományokból fenntartó csoport, amelynek meghirdetett fő célja a sokszínűség elfogadtatása, a jogegyenlőség biztosítása, az LMBT+ közösséggel (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és más szexuális kisebbségekhez tartozó emberek) szembeni előítéletek és diszkrimináció felszámolása.

A népünnepély jellegét öltő, karneváli hangulatú szombati felvonulás a Regent Streettől a híres Piccadilly Circus, a Lower Regent Street, a Pall Mall és a Trafalgar tér érintésével a kormányzati intézményeknek otthont nyújtó Whitehallig haladt. A szervezők szerint ez volt az indulásának 50. évfordulóját ünneplő mozgalom eddigi legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye Londonban.

 

A többórás parádé alkalmából a londoni belváros jelentős részét lezárták és átadták az ünneplő tömegnek; így a Whitehallt is a rendkívül változatos öltözetű sokaság vehette birtokába. A szombati londoni demonstráción ezúttal is külön csoportokban vonultak fel az egyes közszolgálati, egészségügyi  és rendvédelmi szervezetek, nagy sportklubok képviselői; a menetben lehetett látni egyenruhában vonuló katonákat és rendőröket is.

A jubileumi rendezvény hangulatát emelte, hogy a brit királyi légierő (RAF) Red Arrows nevű híres műrepülő századának köteléke is átrepült az útvonal felett, a London Pride több százezer résztvevőjének hatalmas üdvrivalgása közepette. Sadiq Khan, London polgármestere a menet élén haladt, és a demonstráció Trafalgar téri központi gyülekezőhelyén felszólalva kijelentette: London mindig az LMBT+ közösség mellett áll, mindig küzdeni fog a közösség jogaiért, és biztosítja mindenkinek a jogát ahhoz, hogy az legyen, aki lenni akar és azt szerethesse, akit szeretni akar.

Hozzátette azonban, hogy még mindig túl sok ember szenved mások előítéletes magatartásától, és az erőszakcselekmények is gyakoriak, vagyis a küzdelem még nem érhet véget. A London Pride minden évben a londoni nyár egyik fő turistalátványossága.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?