Johannis az összes állam számára elfogadható EU-intézményvezetőket szeretne

Az összes állam számára elfogadható kompromisszum mellett foglalt állást Klaus Johannis államfő az Európai Unió intézményvezetőinek nevesítése kapcsán az Európai Tanács brüsszeli ülésén – tájékoztatott az Elnöki Hivatal.

Az államfő Brüsszelben hangoztatta, hogy Románia a szilárd és hatékony európai intézményeket tartja célravezetőnek, amelyek képesek az európai állampolgárok elvárásainak megfelelő eredményeket felmutatni.

Johannis kifejtette, Európa leendő vezetőinek be kell bizonyítaniuk, hogy pragmatikusan és eltökélten követik a következő öt évben az unió stratégiai ütemtervében leszögezett közös célkitűzéseket. Ehhez arra lesz szükség, hogy az európai intézmények szorosan együttműködjenek a tagállamokkal, konszenzusos döntésekre törekedjenek az őszinte és lojális együttműködés elve alapján. Románia államelnöke aláhúzta, hogy továbbra is az európai konstrukció elkötelezett híve marad, és a jövőben is következetes partner lesz az EU megszilárdítását célzó törekvésekben.

Johannis június 30. és július 2. között részt vett Brüsszelben az Európai Tanács rendkívüli ülésén, amelyen a vezetők kijelölése zajlott az EU fő intézményeinek élére.

A hosszas viták után Európa vezetői arra a megállapodásra jutottak, hogy Charles Michel belga kormányfőt javasolják az Európai Tanács elnöki tisztségébe, az Európai Bizottság élére pedig Ursula von der Leyen német védelmi minisztert jelölik.

Josep Borrell Fontelles spanyol külügyminiszter az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője lesz a javaslat értelmében. A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, Christine Lagarde lehet az Európai Központi Bank elnöke. Az Európai Bizottság első elnökhelyettesi pozíciójába Frans Timermmanst és Margrethe Vestagert javasolták az európai vezetők.

Kapcsolódók

Kimaradt?