Ausztriában a muszlim tanulók neve mellett fel kell tüntetni az „iszlám” megjelölést is

A muszlim tanulók neve mellett nem elegendő az Ausztriai Iszlám Hitközség (IGGÖ) rövidítését feltüntetni, hanem a vallásukra utaló „iszlám” szót is fel kell tüntetni az osztrák iskolákban kiadott bizonyítványokban - erről döntött nemrég az oktatási minisztérium az IGGÖ-vel kialakult vitájának megoldása érdekében - számolt be a Kurier című osztrák napilap hétfőn.

A muszlim tanulók vallási hovatartozásának iskolai bizonyítványban való megjelölésével kapcsolatban néhány hónapja alakult ki a vita az országban. Az Ausztriai Iszlám Hitközség azt kifogásolta, hogy ezen tanulók esetében az „iszlám” megjelölés helyett csak a hitközség nevének rövidítése (IGGÖ) szerepelt. Ez utóbbit még a kancelláriához (miniszterelnökséghez) tartozó Vallási Hivatal (Kultusamt) rendelte el, ők ugyanis pontatlannak találták az „iszlám” megjelölést.

A hivatal és az oktatási minisztérium nemrég kompromisszumos megoldást javasolt a vitában; aszerint mostantól a vallásra és a vallási irányzatra utaló kifejezésnek egyaránt szerepelnie kell az iskolai bizonyítványban; vagyis fel kell tüntetni az "iszlám" szót és mellette a vallási irányzat rövidítését is (például SCHIA, vagyis siíta, ALEVI, vagyis alevita, de maradhat az IGGÖ is).

A lap szerint az új megállapodás adminisztratív terheket róhat az intézményekre, azokat a bizonyítványokat ugyanis, amelyek nem a legújabb rendelkezésnek megfelelően tartalmazzák a muszlim tanulók vallási hovatartozásának megjelölését, újra ki kell állítani.

Az Ausztriai Iszlám Hitközség ugyanakkor nem elégedett a megoldással. A szervezet szóvivője, Rusen Timur Aksak azt mondta, bár a javaslatot előrelépésnek tartják, továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy csupán az "iszlám" megjelölés szerepeljen a bizonyítványokban. Azt tervezik, ha nem teljesítik kérésüket, alkotmányos panaszt tesznek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?