Rágyújtották a sátrat Londonban két román vendégmunkásra, az egyik meghalt a tűzben

Ismeretlenek rágyújtottak egy sátrat két alkalmi munkásra London keleti részén. Egyikük meghalt, a másik kritikus sérülésekkel került kórházba. Az eddigi információk szerint az áldozatok román állampolgárok – számolt be a Sky News.

A híradások szerint a két férfi egy ponyva alatt ütött tanyát egy út melletti bozótosban. A tűzben meghalt 40 éves áldozat teste szinte teljesen elégett, hasonló korú társa azóta is kómában fekszik.

Az esettel kapcsolatban két férfit vádolnak gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel és szándékos gyújtogatással. A rendőrség szerint a két román férfi alkalmi munkás lehetett, akik a környéken dolgoztak.

A hatóságok egyelőre arra tudnak támaszkodni, hogy a megölt férfi neve Majea vagy Manea, a súlyosan sérülté pedig Pedro vagy Petra, de egyelőre ebben sem biztosak – idézte a brit sajtót az Index.

A Mérce megemlíti, hogy tavaly év végén például 5 embert tartóztattak le, miután ok nélkül üldöztek és késeltek halálra egy 21 éves román férfit, 2017-ben pedig a kelet-európaiak ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények számának gyarapodásáról számolt be a Balkan Insight – volt, akit kövekkel dobáltak meg, öt kocsimosóban dolgozót pedig egy részeg sofőr bántalmazott.

Kapcsolódók

Kimaradt?