EP-frakcióvezetői tisztségre pályázik Dacian Cioloș

Jelölteti magát az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű európai parlamenti csoportosulás elnöki tisztségére Dacian Cioloș volt technokrata kormányfő, a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja (PLUS) elnöke, aki a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) alkotott USR–PLUS koalíció listáján jutott be az EP-be.

Cioloș azután szánta el magát a versenybe szállásra a frakcióelnöki tisztségért, hogy a liberális csoportosulás fő erejét képező francia République En Marche párt EP-képivselőinek vezetője, Nathalie Loiseau szóváltásba került több koalíciós társával.

A volt román kormányfő azt nyilatkozta a Politico című portálnak: készen áll arra, hogy mandátuma idején „a frakció zökkenőmentes, az európai polgárok számára konkrét eredményeket hozó működésére” fordítsa energiáit.

Az Újítsuk meg Európát frakciónak az USR–PLUS a harmadik legnépesebb csoportosulása 8 képviselővel.

Az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) frakciót közösen alakította Emmanuel Macron francia elnök pártja, a République En Marche és az európai liberálisokat eddig tömörítő Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE). Macron állítólag a negatív belpolitikai konnotációk miatt szerette volna, ha a liberalizmusra való utalás kikerül a frakciók nevéből.

Kapcsolódók

Kimaradt?