Azonosították a hajóbaleset dél-koreai áldozatait


-A A+

Azonosították a szerda este történt dunai hajóbaleset hét dél-koreai áldozatát – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatornán szombat délután.

Gál Kristóf elmondta: a hét elhunytat egyrészt a holttestekről vett ujj- és tenyérlenyomatok alapján a dél-koreai hatóságok közreműködésével, valamint a hozzátartozóknak bemutatott fényképek segítségével azonosították.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a mentésben azért nem vettek részt a rendőrség helikopterei, mert van egy úgynevezett időjárási minimum, amely alatt a gépek nem szállhatnak fel. Szerda este olyan körülmények voltak, hogy a rendőrség egyébként éjjellátó készülékkel is felszerelt helikopterei nem kaptak felszállási engedélyt sem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, sem Bácsbokodról – emelte ki.    

Az adásban elhangzott: a rendőrség a társszervekkel együtt a Budapesttől délre eső teljes Duna-mederszakaszon folytatja a kutatást. A baleset helyszínén szombaton és vasárnap a szakemberek számára legfőbb feladat az úgynevezett árnyékolás kiépítése lesz, annak érdekében, hogy a búvárok le tudjanak ereszkedni a roncshoz és ott érdemi munkát végezhessenek.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X