FRISSÍTVE – Dunai hajóbaleset: a rendőrség szerint a sétahajó vágott a szállodahajó elé

fRISSÍTVE: Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a budapesti Parlamentnél szerda este - jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen. Hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba, román idő szerint hajnali 2 órakor 16 embert még kerestek. FRISSÍTÉS: Megtalálták a hajóroncsot. A rendőrség szerint a turistahajó hivázott, amikor a Viking Sigyn nevű szállodahajó elé fordult, az nekiment és felborította.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott.

A hatóságok azonnal megkezdték a kutatást a Duna teljes szakaszán. Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz.

Az M1 aktuális csatornán elmondták: a helyszínen tartózkodik Pintér Sándor belügyminiszter és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is. Horváth Ildikó az MTI-nek elmondta: három nagy kórház fogadja a dunai hajóbaleset sérültjeit.

Egy sétahajó süllyedt el

A Dunán a Panorama Deck Kft. tulajdonában lévő Hableány nevű turistahajó süllyedt el. Szóvivőjük, Tóth Mihály szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 22 óra előtt a sétahajó eddig ismeretlen okok miatt felborult és elsüllyedt a Duna budapesti szakaszán az Országháznál. A városnéző hajójárat fedélzetén a legénységgel együtt összesen 34-en utaztak, főleg távol-keleti turisták.

A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panoráma Deck flottájának 2003-óta – írták. Rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset, melynek következtében elsüllyedt a Hableány – mondta az M1-nek Tóth Mihály.

Azt mondta: semmit sem tudnak a körülményekről, hogy mi történt és hogyan történt. Ezt a hatóságok vizsgálják. Tóth Mihály közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

Ez történhetett

Az Index információi szerint a Hableány nevű turistahajóba a Margit hídnál hátulról belefutott egy szállodahajó, és felborította. A Mahart Budapest nevű hajója vette először észre a balesetet, onnan hangzott fel először az "Ember a vízben!" figyelmeztetés is. A hajóroncsot nem találták még meg.

A folyón álló hajók reflektorokkal világították a vizet, a Szabadság hídról egy filmforgatás reflektorait is a Duna felé irányították, de a mentést nehezítette, hogy a megáradt, 15 fokos folyónak nagyon erős a sodrása, és az eső miatt - a világítási próbálkozások ellenére - a látási viszonyok is elég rosszak voltak.

Nagy problémákat okozhat a sodródó hajóroncs is, emelte ki Szatmári Zsolt, az Érdi Nemzetközi Katasztrófavédelmi szakbúvároktató az M1 csatornán. A szakbúvároktató azt hangsúlyozta: a kikötőknél, a hídpilléreknek ütközve is komoly károkat okozhat a hajóroncs. Ezért minél gyorsabban be kell avatkozni.

FRISSÍTÉS1: Megtalálták román idő szerint fél 3 körül a hajóbalesetben elsüllyedt hajó roncsát - értesült az M1 aktuális csatorna. A tudósító azt mondta: a roncs a Margit híd pillérétől három méterre van a Duna mélyén. Hogy mikor tudják kiemelni, azt még nem tudni. 

FRISSÍTÉS 2: Több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából az elsüllyedt turistahajó a roncsait, mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornának. Gál Kristóf hozzátette, jelenleg a kiemeléshez szükséges előmunkálatokat végzik. Kitért arra is, az alsó rakpartokon a mentési munkálatokkal kezdődően bevezetett fogalomkorlátozást feloldották, de időszakosan korlátozásokra kell majd számítani.

Az elsüllyedt hajó, a Hableány tulajdonosa, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője, Tóth Mihály közölte, cégük is részt vesz abban a válságstábban, amelyet a baleset után állítottak fel. Az M1 aktuális csatorna tudósítója azt jelentette, két holttestet a Rákóczi hídnál, egyet pedig az M0-s autópálya déli szakasza közelében találtak meg a vízben. Eddig hét holttestet és hét könnyebb sérültet találtak, de az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

FRISSÍTÉS 3: Meghallgatták a rendőrök a szerdán este balesetet szenvedett Hableány elnevezésű turistahajó tulajdonosait és teljes cégvezetését – mondta Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője csütörtökön az MTI-nek. Hozzátette: a turistahajó személyzete saját életét kockáztatva részt vett a mentésben. Az elsüllyedt hajó legénysége több évtizedes tapasztalattal rendelkezett. Naponta több ezren vesznek részt hasonló dunai városnéző programokon – mondta. Jelezte: évente több millió turista vesz részt hajós programokon Magyarországon, hasonló balesetre ebben az évszázadban nem volt példa. Az MTI információi szerint a dél-koreai turisták esti sétahajózáson vettek részt a Duna budapesti szakaszán az idegenvezetőikkel, a 6 országot – köztük Magyarországot – érintő körutazásuk egyik programjaként.

FRISSÍTÉS 4: A dunai hajóbaleset felvételein az látszik, hogy az ütközés előtt a Hableány turistahajó befordult a Viking szállodahajó elé, azt követően történt a tragédia – közölte Pál Adrián rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján.

A felvételeket értelmezve elmondta: a videón az látható, hogy „hegymenetnek, északnak” tart mindkét hajó, és amikor beérnek a Margit-híd két pillérje közé, a Hableány „valamilyen oknál fogva” befordul a Viking elé, a Viking pedig megborítja a kishajót, amely hét másodperc alatt elsüllyed.

Hozzátette, a (szerk. megj.: magyar idő szerinti) 21.05-kor történt ütközésről tíz perccel később egy betelefonáló értesítette a tevékenységirányító központot, azt követően érkeztek a helyszínre a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentők, a honvédség, az önkéntes tűzoltóságok, a polgárőrség és a vízügyi igazgatóság munkatársai.

Az ezredes közölte, amíg a hatóságok szakemberei a helyszínre érkeztek, addig civilek a balesethez közeli hajókról mentették a vízbe esett embereket.

Eddig hét halálos áldozatot találtak meg, a kimentett hét túlélő dél-koreai állampolgár – tette hozzá az ezredes. Pál Adrián közölte, a halottak közül két áldozatot sikerült azonosítani.

Továbbra is 21 eltűnt személyt keresnek, ez most a hatóságok legfontosabb feladata. Az elsüllyedt Hableány turistahajón 35-en tartózkodtak: 22 nő, 12 férfi és egy gyermek. A kapitányon és a matrózon kívül a többiek turisták, illetve idegenvezetők.

Pataki Zsolt Gábor tűzoltó ezredes arról beszélt, hogy a Duna teljes déli szakaszán folyik az áldozatok és a lehetséges túlélők felkutatása; felvették a kapcsolatot a szerb hatóságokkal is.

Az ORFK büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket, mi vezethetett a szerda esti dunai hajóbalesethez - közölte Pál Adrián rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.

Az MTI kérdésre azt közölték, a Viking Sigyn hajó „svájci illetőségű céghez tartozik”, kapitánya pedig ukrán állampolgár, aki minden szükséges engedéllyel rendelkezik, és akit már meghallgattak a balesettel kapcsolatban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?