A gyereknap egyházi ünnepnappá nyilvánítását kérte Böjte atya a pápától


-A A+

A dévai Szent Ferenc alapítvány által segített harminc lány és fiú vett részt Ferenc pápának a Szent Péter téren tartott, szerdai általános audienciáján Böjte Csaba atya vezetésével, aki azt kérte a pápatól, nyilvánítsa egyházi ünnepnapnak a június elsejei gyereknapot, amikor az idén az egyházfő éppen Csíksomlyón lesz. 

Ferenc pápa az általános audiencia végén külön találkozott a Böjte atya vezette zarándokcsoporttal. Kezet fogott a gyerekekkel és fiatalokkal, áldását adta rájuk, és közös fotó is készült a pápával és a dévai gyerekekkel. 

A dévai Szent Ferenc alapítvány gyerekmentő szolgálat eddig mintegy hatezer gyermeket karolt fel. Jelenleg 2 300 gyereket lát el: közülük csak harmincan tudtak elutazni a Vatikánba, a többiek fényképével tablót készítettek, amelyet átadtak Ferenc pápának. 

Böjte Csaba ferences szerzetes az MTI-nek elmondta, a vatikáni zarándoklattal az egyházfő június 31. és június 2. közötti romániai látogatása jelentőségét akarta kiemelni, amelynek során Ferenc pápa június elsején Csíksomlyón mutat be misét. A ferences szerzetes megjegyezte, Ferenc pápa azt hirdeti, hogy az egyháznak ki kell lépnie a világ és a társadalom peremére, mivel itt sok értékes ember található. "Én pedig éppen azt akartam megmutatni neki, milyen csodálatos fiúkat és lányokat sikerül segíteni!" - hangsúlyozta Böjte atya. Hozzátette, reméli, Ferenc pápa Csíksomlyón mond értük egy fohászt.

Böjte Csaba azt kezdeményezte, Ferenc pápa szenteljen egyházi ünnepet a gyermekeknek. Javaslata szerint ez a búcsúnap éppen június elseje lehetne, amelyre egyébként is a gyereknap esik. Úgy vélte, ezentúl a gyereknapot ne csak a világiak ünnepeljék meg, hanem a templomokban a Gyermek Jézust és gyermekeket együtt köszöntsék fel. A gyerekek gyakran kimaradnak az egyházból - tette hozzá. Kijelentette: kérése után várakozással várja Ferenc pápa Csíksomlyón mondandó beszédét, hátha az egyházfő a gyerekek ünnepét éppen ott fogja bejelenteni.

"Nagy dolog Ferenc pápa látogatása nálunk, mert egy asztalhoz tudunk ülni erdélyi magyarok, kárpát-medencei magyarok, moldvai csángók és románok is, és ha együtt tudunk imádkozni, akkor együtt is tudunk megmaradni" - jelentette ki Böjte Csaba.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X