Meleşcanu: Románia számára fontos a stratégiai partnerség az Egyesült Államokkal

A NATO keleti tömbje megerősítésének fontosságáról is beszélt Teodor Meleşcanu külügyminiszter és Matthew Boyse amerikai külügyi helyettes államtitkár a bukaresti találkozójukon.

A külügyi tárca csütörtöki közleménye szerint Meleșcanu kifejtette, hogy „Rrománia nagy fontossággal kezeli a stratégiai partnerséget az Egyesült Államokkal”, és üdvözölte a kétoldalú politikai párbeszéd felerősödését a két állam között. Nyomatékosította, hogy tovább kell folytatni az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) keleti térsége megerősítésére hozott intézkedések gyakorlatba ültetését, ahogyan erről a legutóbbi, április elején Washingtonban lezajlott NATO-értekezleten megegyeztek a tagországok miniszterei.

A külügyi tárcavezető ugyanakkor kiemelte Románia aktív szerepvállalását az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti partnerség megerősítésében, illetve a regionálisabb jellegű kezdeményezések, mint például a kohézió és az energetikai biztonság megerősítését célzó Három Tenger kezdeményezés megvalósításában.

Kapcsolódók

Kimaradt?