Brexit: Juncker ultimátumot adott a megállapodás elfogadására

Egyre valószínűbbnek nevezte az Európai Parlament szerdai brüsszeli plenáris ülésén az Európai Bizottság elnöke, hogy végül megállapodás nélkül szűnik meg a brit uniós tagság. 

Jean-Claude Juncker kijelentette: az Egyesült Királyság nem kaphat további rövid haladékot, hacsak a brit parlament alsóháza legkésőbb április 12-ig nem fogadja el a kilépési megállapodást. Az a nap „a legvégső határideje a megállapodás elfogadásának” – nyomatékosította.

Úgy vélte, a megállapodás nélküli Brexit most már rendkívül valószínű. Hozzátette, nem ezt a végkifejletet akarta, de az Európai Unió készen áll erre. A megállapodás nélküli kiválás azonban súlyos csapás lenne az írek számára, és komoly bizalmi válságot teremtene – fűzte hozzá. Mint elmondta, a legjobb út a kilépési szerződés elfogadása lenne, ugyanis a kiválás végső dátumának további meghosszabbítására nincs lehetőség. Egyebek mellett azért, mert az áprilisi határidőt követően nem szervezhető meg hatékonyan az európai parlamenti választáson való részvétel Nagy-Britanniában.

Juncker kiegyensúlyozott kompromisszumnak nevezte a kilépési szerződést, amely véleménye szerint mindkét fél számára engedményeket tesz. Ilyen kompromisszumok teszik lehetővé az európai projekt működését – mondta. Most is ilyen kompromisszumra van szükség, mert ez esetben megmaradhat a vámunió, a térség gazdasági egysége. Megvédheti az uniós és a brit polgárok, valamint a vállalkozások jogait és érdekeit, valamint biztosítja, hogy a pénzügyi piacok se rendüljenek meg – közölte.

A bizottsági elnök hangsúlyozta: az unió a megegyezés pártján van. Azonban az Európai Unió ellenségei azok a nacionalista és populista erők, amelyek a megállapodás nélküli brit uniós tagság megszűnése mellett kardoskodnak. „Azt akarják, hogy meggyengüljön az unió és vele együtt az Egyesült Királyság is. Az unió nem zárt ki senkit. Az Európai Bizottság megtesz mindent annak érdekében, ha lehet, ne ez legyen a végleges forgatókönyv, amely úgy az EU, mint a brit parlament érdeke is” – fogalmazott.

Minden nap, minden perc és minden nyilatkozat számít – zárta beszédét Jean-Claude Juncker.

Az Egyesült Királyság a jelenlegi állás szerint április 12-ével lép ki az Európai Unióból. Donald Tusk, az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke jövő szerdára hívott össze rendkívüli Brexit-ügyi csúcstalálkozót, amelyen a brit miniszterelnöknek ismertetnie kell a Brexit-folyamat további menetével kapcsolatos elképzeléseit az unióban maradó országok vezetőivel.

Theresa May brit miniszterelnök kedd esti nyilatkozatában jelezte, hogy London legfeljebb az EU által a Brexit-megállapodás elfogadása esetére megállapított május 22-i határidőig kérné a kilépési határidő meghosszabbítását, hogy elkerülhető legyen a megállapodás nélküli kilépés. A kormányfő szerint ezzel biztosítható, hogy az Egyesült Királyságnak ne kelljen részt vennie a másnap kezdődő EP-választáson. May utalást tett arra is, hogy kormánya az ellenzéket is bevonja a megoldás megtalálásába.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?