Kisebb összecsapásokkal zajlott a sárgamellényesek huszadik tiltakozása

A francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen ötödik hónapja tiltakozó sárgamellényes tüntetők huszadik alkalommal vonultak utcára szombaton a francia városokban, nagyobb társadalmi igazságosságot követelve, jóllehet az elmúlt hetek erőszakos megmozdulásai miatt a hatóságok a városközpontokban betiltották a gyülekezéseket.

Délután két óráig a francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint országosan 5600-an vettek részt a felvonulásokon, közülük 1800-an Párizsban. Múlt szombaton délutánig országszerte 8300-an, a fővárosban 3100-an tiltakoztak, a nap végére 40 ezer tüntetőt számoltak össze a hatóságok.A rendbontók kiszűrésére Párizsban délután két óráig több mint 8 ezer embert igazoltattak, és 25 embert előállítottak, 20-at pedig helyszíni bírsággal büntettek, mert a Champs Elysées sugárút környékén gyülekeztek, ahol a prefektúra az előző hét végéhez hasonlóan betiltotta a megmozdulásokat. A sárgamellényesek engedélyezett és biztosított békés menete, amely az Eiffel-toronnyal szembeni Trocadéro térre tartott, ezúttal az illegális házfoglalókat érintő téli kilakoltatási moratórium március 31-i vége ellen tiltakozott, és óriáspikniket rendezett a belvárosi Chatelet téren.

A kisebb városokban összecsapások voltak

A huszadik tiltakozó napon a hatóságok elsősorban a vidéki városokban számítottak nagyobb számú megmozdulásokra. A dél-franciaországi Bordeaux-t - amely a sárgamellényesek egyik legfőbb központjának számít -, Toulouse-t és Avignont "halott városnak" nyilvánították a városvezetők, és a rendbontóktól tartva azt kérték a kereskedőktől, éttermektől, hogy ne nyissanak ki szombaton, és a belvárosokban be is tiltották a megmozdulásokat. Avignonban ennek ellenére többen gyülekeztek délelőtt a főtéren és összecsaptak az oszlató rendőrökkel, Bordeaux-ban pedig délután könnygázzal oszlatták a rendőrök a belvárosban tiltakozókat. 

Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében létrejött, az alsó középosztályt képviselő sárgamellényes mozgalomnak az elmúlt hónapokban több szociális jellegű követelése volt, és az államfő távozását is el akarják érni. Ezek kikényszerítésére úttorlaszokat állítottak fel a városszéli körforgalmakban. Szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásba és a rendfenntartó erőkkel való összetűzésbe torkollnak. A francia biztosítók szövetsége legalább 170 millió euróra becsüli az elmúlt négy hónapban a szombati tüntetéseken az utcákon - üzletek, bankok, kirakatok, középületek, köztéri eszközök megrongálásával - okozott anyagi károkat.

Kapcsolódók

Kimaradt?