Nem lesz többé múzeum az isztambuli Hagia Sophia

Recep Tayyip Erdoğan török elnök dzsámivá alakíttatná az isztambuli Hagia Sophia múzeumot - jelentette csütörtökön a török sajtó.

Erdogan szerda késő este az A Haber török kormányközeli hírtelevíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: „a török nemzet évek óta azután sóvárog, hogy a Hagia Sophia dzsámi legyen”. Ez egyben a muzulmán világ elvárása is - tette hozzá a török elnök.Erdoğan úgy vélte, hogy nagyon nagy hiba volt annak idején múzeummá alakítani a Hagia Sophiát. Rámutatott: miután fokozott rá az igény, eljött az ideje, hogy dzsámivá alakítsák az épületet. A török elnök egyúttal jelezte, hogy a lépésre a március 31-re kitűzött helyhatósági választásokat követően kerül sor.

Törökországban a hetek óta tartó kampány egyik központi témája a vallásosság. Erdoğan államfői tisztsége mellett a hatalmon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben.

A Hagia Sophia 1935 óta múzeum, és Isztambul egyik legkiemelkedőbb turistalátványossága. Az épület 537-től a Bizánci Birodalom legfontosabb székesegyháza és az ortodox keresztény világ központja volt. Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után az oszmán vezetők dzsámivá alakíttatták át a katedrálist. A 20. században Musztafa Kemal Atatürk, a modern Törökország atyja múzeummá alakíttatta át az épületet, amely a fiatal köztársaság világi jellegét volt hivatott hangsúlyozni. Erdogan kijelentését megelőzően egyes vallásos csoportok is időről időre felvetették már a szimbolikus Hagia Sophia dzsámivá való visszaalakításának lehetőségét. A műemlék 1985 óta szerepel az UNESCO világörökségi jegyzékén.

Kapcsolódók

Kimaradt?