Kövesi európai főügyészi kinevezése: újabb tárgyalási forduló következik

Nem tudott megegyezni kedden az Európai Parlament és az EU Tanácsának küldöttsége abban, hogy a román Laura Codruta Kövesi vagy a francia Francois Bohnert kerüljön az európai főügyészi tisztségbe. Március 27-én újabb tárgyalási forduló következik.

Mint korábban írtuk, az Európai Parlament jelöltje Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt vezetője. A leendő európai főügyészt az EU társjogalkotó szervei - a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az EP - közös megegyezéssel hét évre nevezik ki. A tagországok nagyköveteinek korábbi titkos szavazását Jean-Francois Bohnert francia ügyész nyerte 50 ponttal, Kövesi 29 pontot ért el, holtversenyben a német Andres Ritterrel. Így a verseny Kövesi és Bohnert között fog eldőlni. 

Az EP elnöke, Antonio Tajani március 8-án levélben értesítette George Ciamba európai ügyekért felelős minisztert, hogy Laura Codruţa Kövesi az EP hivatalos jelöltje az európai főügyészi tisztségre. Március 7-én az Elnökök Értekezlete arról is döntött, hogy három európai parlamenti képviselőből álló csapat folytatja majd a tárgyalásokat az EU Tanácsával az európai főügyészi tisztségről.

A tárgyalócsoport tagjai a következők: az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) elnöke, a nagy-britanniai Claude Moraes (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége), a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság (CONT) elnöke, a német Ingeborg Grässle (Európai Néppárt), valamint a LIBE Bizottság alelnöke, a holland Judith Sargentini (Zöldek frakció tagja).

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?