Az MKP elutasít a Fidesz EPP-ből történő kizárását célzó minden javaslatot

A felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elutasít minden olyan javaslatot, amely arra irányul, hogy kizárják a Fideszt az Európai Néppártból (EPP) vagy felfüggesszék a tagságát - tudatta a felvidéki magyar párt kedden az MTI-hez is eljuttatott sajtóközleményében.

Az Európai Néppárt (EPP) tagpártjaként az MKP küldöttsége is részt vesz a szervezet politikai gyűlésének március 20-i ülésén, amelyen megvitatják a Fidesz kizárására vonatkozó indítványokat.

„Az MKP-nak a gyűlésen két küldöttje és így két szavazata van. A felvidéki magyar párt egy esetleges szavazáskor elutasít minden, a Fidesz tagságának felfüggesztésére vagy a párt kizárására vonatkozó javaslatot” – mondta az MTI-nek Kocúr László, az MKP pártigazgatója. Hangsúlyozta: az MKP azon a véleményen van, hogy a pártcsaládon belüli legkomolyabb vitákat is párbeszéddel kell megoldani. Leszögezte: az EPP-nek nem szabad engednie az európai baloldal nyomásának, amelynek jogállami ügyekben a saját háza táján van bőven „söprögetnivalója”, például Szlovákiában. Hozzátette: az Európai Néppárt eddig azért tudott erős maradni, mert - különösen a választások előtt  - nem engedte megbontani az egységét.

Kapcsolódók

Kimaradt?