Ferenc pápa birtokba vette a lateráni Szent János bazilikát

Az egyháztól eltávolodottakhoz szólt Ferenc pápa, amikor Róma püspökeként vasárnap a lateráni Szent János bazilikában mutatott be szentmisét és ezzel jelképesen elfoglalta a római főegyházmegye székesegyházát. Ferenc pápa nyitott autóval körbejárta a lateráni Szent János bazilika előtti teret, ahol tízezrek üdvözölték. A szél lefújta a fejéről a fehér pápai sapkát, így enélkül folytatta.papa4

A pápa látogatása alkalmából a tér egyik részét a nyolc évvel ezelőtt elhunyt II. János Pálról nevezték el.  

Az egyházfő a zsúfolásig megtelt bazilikában is mindenekelőtt a hívőket üdvözölte, közöttük a kerekesszékes mozgássérülteket és betegeket.

Megválasztása után három és fél héttel Ferenc pápa birtokba vette az egykor pápai székhelyként szolgáló lateráni bazilikát. Homíliájában arról beszélt, hogy Jézus "nem hagyta el a makacs és hitetlen Tamást(...)nem zárta be előtte az ajtót, megvárta őt".  

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy Isten "nem türelmetlen, mint mi, akik mindent és azonnal akarunk. Aki szeret, az megértő, remél, bizalmat ad, nem hagy el, nem égeti fel a hidakat. Isten türelmes velünk, mivel szeret bennünket. Akkor is megvár bennünket, ha eltávolodtunk tőle(...) akármilyen tévedést, bűnt követtünk el, legyen bátorságunk hozzá visszatérni. Isten türelme mindenkinek időt ad arra, hogy megváltozzon!".

Ferenc pápa személyes tapasztalatairól is beszélt. "Papként sokszor láttam már Isten könyörületes arcát, láttam türelmét, és azt is, hányan tudtak hozzá visszatérni, és ő a bűnösöket is befogadta, vigasztalta, szerette" - jelentette ki.  

A római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát Ferenc pápa jövő vasárnap veszi birtokba.

Ferenc pápa vasárnap délben a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el a Mennyek királynője (Regina coeli) imádságot. Ezt kísérő beszédében arról szólt, hogy "nem kell félnünk keresztényként élni". Szavait százezres tömeg hallgatta - közölte a szentszéki szóvivő.      

Kimaradt?