Weber: a Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget


-A A+

A Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget, pedig a következő napok az utolsó esélyt jelentik számára, hogy megmutassa, kész az Európai Néppárt része lenni, amelyre a kompromisszumok keresése a jellemző – mondta a néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője a PAP lengyel hírügynökség szerdán közzétett cikkében.

Manfred Weber abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az EPP vezetése csütörtökön és pénteken Varsóban tartja egyik kihelyezett ülését, az EP-választásokat megelőző kampány keretében. Weber az EPP számára megterhelőnek nevezte a Fidesz által „az utóbbi időben tett lépéseket”, többek között abszurdnak minősítve a CEU helyzetét. Jelezte: március 20-áig a frakció törekedni fog a problémák megoldására.

„Minden Budapest, illetve a Fidesz magatartásán múlik” – húzta alá. „Nekik kell jelezniük, hogy maradni szándékoznak az EPP-ben” – fűzte hozzá. Felidézte: az EPP alapítói „mindig az együttműködés és a kompromisszum mellett álltak ki”. Ehhez viszont kétoldalú készség szükséges – jegyezte meg. „Meg kell mondanom, hogy most sem a Fidesz, sem Orbán Viktor részéről nem látok kompromisszumkészséget” – fogalmazott Weber.

Szerinte a következő napok utolsó esélyt jelentenek a Fidesznek, hogy „megmutassa arra való hajlandóságát, hogy azon család része legyen, amelyben kompromisszumokat kötnek”.  „Március 20-áig az összes megoldás az asztalon van” – tette hozzá.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az EP-választások után feltehetőleg a mainál kevesebb mandátummal rendelkező EPP nyit-e új pártok, például a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) felé, Manfred Weber leszögezte: a frakció lengyelországi partnere az ellenzéki Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt. Örömét fejezte ki, hogy öt lengyel ellenzéki párt – köztük a PO – Európai Koalíció (EK) nevű szövetségként indul az EP-választáson.

„Ez világos döntés elé állít (mindenkit), hogy az ország hosszú távon a polexit (az EU-ból való lengyel kilépés) irányában haladjon vagy sem” – jelentette ki. Úgy látja: az ellenzéki szövetség az Európa-párti Lengyelország mellett áll ki. Arra a kérdésre reagálva, hogy Lengyelország a kilépés felé tart-e, Weber nyugtalanítónak nevezte „a Brüsszel-ellenes, az EU-n belüli együttműködés ellen irányuló légkört”.

Úgy látta: erősíteni kell az uniós intézményeket, védeni kell az elért eredményeket. „Ezt megteszi a mi partnerünk, a PO” – jegyezte meg manfred Weber.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X