Phenjan már nem szavatolja a nagykövetségek biztonságát

Észak-Korea azt javasolja a Phenjanban nagykövetséget üzemeltető országoknak, hogy vegyék fontolóra missziójuk evakuálását – közölte a phenjani orosz nagykövetség szóvivője, Gyenisz Szamszonov.  Az orosz fél tudomásul vette a javaslatot – mondta Szamszonov, hozzátéve: egyelőre nem született döntés, és az orosz nagykövetség a szokásosnak megfelelően működik.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta: Moszkva szoros kapcsolatban áll az Egyesült Államokkal, Kínával, Dél-Koreával és Japánnal, és megpróbálja tisztázni a helyzetet, mielőtt döntene.korea

A diplomaták szoros figyelemmel kísérik „a Phenjanban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság egész területén kialakult helyzetet, csakúgy, mint az ország vezetőinek közleményeit" - tette hozzá Szamszonov. A diplomata arról tájékoztatott, hogy jelenleg teljes nyugalom van Phenjanban, nem tapasztalnak semmilyen feszültséget. Munkaszüneti nap van, amiből semmi rendkívülire nem következtetnek.

A brit külügyminisztérium szóvivője ezzel párhuzamosan azt közölte: Phenjan arról tájékoztatott, hogy egy esetleges konfliktus miatt április 10-től nem tudja garantálni a nagykövetségek és a nemzetközi szervezetek biztonságát. Ezért a nagykövetsége evakuálására vonatkozó kérést kapott Phenjantól, de ezt az Amerika-ellenes információs kampány részének tekintik. Nagy-Britanniának teljes jogú diplomáciai képviselete működik Phenjanban, kisszámú személyzettel – közölte egy külügyi szóvivő, aki további részleteket nem árult el.

Phenjan szerint bármikor kitörhet egy atomkonfliktus a Koreai-félszigeten. Észak-Korea a héten két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát szállított keleti partvidékére, ahol mozgatható indítóállásra helyezte, majd elrejtette azokat - jelentette pénteken a dél-koreai hírügynökség. A lépés növelte az esetleges küszöbön álló rakétaindítással kapcsolatos aggodalmakat.

Kimaradt?