Megrázó tanúvallomásokat tettek a papi pedofíliáról tartott vatikáni tanácskozáson


-A A+

Az áldozatok meghallgatását és védelmét szolgáló egyházi irányelvek bemutatásával vette kezdetét a kiskorúak elleni erőszakról összehívott püspöki tanácskozás a Vatikánban csütörtökön, az első napon a papi erőszak áldozatainak több tanúvallomása is elhangzott. "Isten népe konkrét lépéseket vár a kiskorúak védelmében" – hangsúlyozta Ferenc pápa megnyitó beszédében.

A katolikus egyház püspöki konferenciái elnökeinek tanácskozása imával kezdődött, hogy az áldozatok igazságot kaphassanak, és az emberek ne veszítsék bizalmukat az egyházban. Az áldozatok közül "sokak évtizedeken át hallgattak, akik pedig beszéltek róla, elhallgattattak, vagy nem hittek nekik" – hangzott az imádság szövege. 

A vatikáni szinódusi teremben zajló találkozót mindvégig személyesen követő Ferenc pápa nyitóbeszédében kijelentette: azért hívta össze a püspököket, hogy "mindannyian együtt halljuk meg a legkisebbek segélykiáltását". A pápa hozzátette, nem elég a visszaélések elítélése, "Isten népe konkrét és hatásos intézkedéseket vár". 

A püspökök – zárt ajtók mögött – öt egykori áldozat tanúvallomását is meghallgatták videófelvételről. Olasz sajtóforrások szerint a "megrázó" beszámolók közt szerepelt egy 13 éves korától többször megerőszakolt nő, aki emiatt három abortuszt is elszenvedett.

Lengyel újságírók egy lengyel áldozatról írtak, aki személyesen jelen van a Vatikánban, és Ferenc pápával is találkozott. A püspöki tanácskozással egy időben egymást követik egykori áldozatok beszámolói; köztük több ismert olasz pap is most hozta nyilvánosságra, hogy gyerekkorában vagy később a papi a szemináriumban erőszak érte. 

A vasárnapig tartó tanácskozás első napján a püspökök egy 21 pontos útmutatóról tanácskoztak, amelyet a püspöki konferenciákhoz a vatikáni találkozó előtt szétküldött kérdőívek válaszai alapján állítottak össze.

A Vatikán honlapján is közölt irányelvekben többek között "meghallgatási-központok" felállítása szerepel, ahova az áldozatok fordulhatnak világi és egyházi szakértői segítségért. Nagyobb figyelem fordítását szorgalmazzák a papi képzésre, valamint a püspököknek az egyházi és polgári hatóságokkal való együttműködésére. A javaslatok közt szerepel a visszaéléssel vádolt papok védelemhez való jogának biztosítása is, valamint a tömegkommunikációs eszközökkel való együttműködés a hamis vádak és rágalmak elkerülésére. Szó volt a visszaélést elkövető papok kitaszításáról a papi rendből. Szorgalmazták a házassági életkor 16 évre való megemelését az afrikai és ázsiai országokban. 

Charles Scicluna érsek, a visszaéléseket vizsgáló vatikáni ügyész és a találkozó plenáris üléseit vezető Federico Lombardi atya az első nap sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy nem a homoszexualitás, és nem is a papi cölibátus eredezteti a visszaéléseket. 

A püspöki tanácskozás pénteken és szombaton folytatódik, és vasárnap misével zárul. Vatikáni források szerint a tanácskozásnak nem lesz záródokumentuma, de hétfőn a püspöki tanácskozást a vatikáni hivatalok együttes ülése követi.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X