Támogatást kért az ENSZ Közgyűlésen Porosenko

Felszólalt szerdán az ENSZ Közgyűlésében Petro Porosenko ukrán elnök, aki intézkedéseket kért Oroszország ellen annak „agressziója” és amiatt, hogy az „megszállta" Ukrajna egyes részeit. Felvetette, hogy meg kellene fosztani Oroszországot vétójogától az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT).

„Talán itt az ideje helyére tenni Oroszországot, kezdve azzal, hogy megfosztják vétójogától, legalábbis amikor az Ukrajnával szembeni agresszióval kapcsolatos ügyekről van szó?” – tette fel a kérdést beszédében.

Porosenko ezenkívül megismételte a világszervezethez intézett felhívását arra vonatkozóan, hogy hozzanak létre egy békefenntartó missziót a konfliktus sújtotta Donyec-medencében azzal a céllal, hogy „végezzenek az orosz agresszióval és helyreállítsák Ukrajna szuverenitását és területi integritását”. „Készen állunk a konstruktív vitára e kezdeményezést illetően” – jelezte, felvetve annak lehetőségét, hogy az ENSZ először küldjön egy első csapatot annak érdekében, hogy elemezhesse a helyszíni lehetőségeket.

Az ukrán államfő hangsúlyozta, hogy az, ami történik Ukrajnában, nem belső konfliktus, hanem katonai megszállás és fegyveres agresszió Oroszország részéről.

Porosenko felhívást intézett az ENSZ-hez és tagállamaihoz, hogy támogassák Kijevet a „Kreml imperialista törekvéseivel” szemben, és kitartott amellett, hogy csak ekképpen változtatható meg a helyzet az ország keleti részén.

Mint az ukrán elnök fogalmazott, Ukrajna területének jelenleg hét százaléka van „megszállva”, köztük a Moszkva által 2014-ben elcsatolt félsziget és a donyecki és luhanszki régiók részei.

A március 31-ei ukrajnai elnökválasztásokon induló Porosenko a Majdan-tüntetések kitörésének ötödik évfordulója alkalmából összehívott gyűlésen szólalt fel az ENSZ Közgyűlésében. Az ülésen az Európai Unió támogatásáról biztosította az ukrán kormányt, ismét elítélte a Krím orosz elcsatolását, és újfent kifejezte elismerését Ukrajna szuverenitása, területi egysége és függetlensége iránt.

Oroszország nevében Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet válaszolt, aki „puccsnak” minősítette a Majdan-tüntetéseket, és azzal vádolta Európai Uniót és az Egyesült Államokat, hogy ők állnak az Ukrajnában történtek mögött.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?