Imádkozni akaró palesztinokat vettek őrizetbe Jeruzsálemben

Az izraeli rendőrség tizenkilenc palesztin tüntetőt vett őrizetbe kedden a jeruzsálemi Templomhegyen, miután összecsapások törtek ki a biztonsági erők és a tiltakozók között.

Az izraeli rendőrség szerint palesztinok tucatjai vettek részt az imával egybekötött tiltakozó akción, és megpróbáltak behatolni a bírósági határozat alapján évekkel korábban elzárt Aranykapu területére, amelyet a muszlimok a Kegyelem Kapujaként ismernek. Az összetűzésben több tüntető is megsebesült.

A Templomhegyen található a muszlim vallás harmadik legszentebb helye, az al-Aksza mecset. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet - benne az óvárost -, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében a Vakf jordániai-palesztin muszlim felügyelő bizottság gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.

A Jerusalem Post szerint Izraelnek és Jordániának sikerült egyezségre jutni a terület kapcsán hétfőn felizzott konfliktusban. Aznap is több palesztin hívő próbált meg oda behatolni, hogy imádkozhasson.

A források figyelmeztettek, hogy további erőszakos összetűzéseket szíthat helyben és Kelet-Jeruzsálem más részeiben is, ha a területet a jeruzsálemi rendőrség elzárva tartja a muszlim hívek előtt.

A palesztinok gyanúja szerint Izrael zsidó imahellyé akarja változtatni a Templomhegy egyetlen keleti kapuját, az Aranykaput. A jordániai-izraeli megállapodás értelmében a rendőrség kedden eltávolította a láncokat egy vaskapuról, amely a területre vezet. Az Aranykapu területét bírósági határozattal zárták le a Vakf illegális építési és ásatási tevékenysége miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?