A NATO-főtitkár Bukarestben: Oroszország új rakétával veszélyezteti Európát

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint fel kell készülni az "INF-szerződés nélküli világra", ugyanis szerinte Oroszország nem hajlandó megfelelni a szárazföldi állomásoztatású, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött (INF-)szerződésnek.

A védelmi szövetség vezetője Bukarestben beszélt erről csütörtökön, miután Klaus Johannisszal, az EU soros elnökségét ellátó Románia elnökével tárgyalt.

Közös sajtóértekezletükön kifejtette: Oroszország olyan nukleáris töltettel felszerelhető, nehezen felderíthető rakétát fejlesztett ki, amely elérheti az európai városokat. Decemberben a NATO-tagországok külügyminiszterei felszólították Moszkvát az INF-szerződés tiszteletben tartására, az erre megszabott 60 nap azonban néhány napon belül lejár, és Oroszország nem mutatott hajlandóságot álláspontja megváltoztatására - állapította meg a NATO főtitkára.

Az észak-atlanti szövetségnek alkalmazkodnia kell a kiszámíthatatlan biztonsági környezethez, és a NATO-ba 15 éve belépett Romániának is jelentős szerepe van ebben. Több száz román katona vesz részt Afganisztán stabilizálásában, Romániában található a NATO rakétavédelmi rendszerének egyik bázisa, a dél-romániai Craiován pedig nemzetközi dandárt létesítettek - sorolta Stoltenberg.

Méltányolta, hogy Románia teljesítette vállalt kötelezettségét, és már jelenleg a GDP két százalékát fordítja katonai kiadásokra.

Johannis megerősítette Románia eltökéltségét, hogy a NATO megbízható, erős tagállama maradjon, amely hozzá is járul a közös biztonsághoz, nemcsak haszonélvezője annak. A román elnök - egyéb pontosítás nélkül - aggodalmának adott hangot a Fekete-tenger térségét fenyegető súlyos biztonsági kihívások, a nemzetközi jog megsértése és a katonai erő alkalmazása miatt.

Mindez szerinte elengedhetetlenné teszi, hogy a NATO prioritásai között maradjon a keleti szárny, a Fekete-tenger térségének megerősítése.

A NATO-főtitkár szerda este érkezett Bukarestbe, ahol az EU védelmi minisztereinek kétnapos informális találkozóján üdvözölte, hogy az Európai Unió erősíteni akarja védelmi képességeit, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy ezekkel az erőfeszítésekkel az EU ne versengjen a NATO-val, hanem egészítse ki annak tevékenységét.

Kapcsolódók

Kimaradt?