Venezuelai válság: Mike Pompeo venezuelai különmegbízottat nevezett ki

Elliott Abrams veterán diplomata személyében venezuelai különmegbízottat nevezett ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter helyi idő szerint még pénteken. 

A neokonzervatívok egyik meghatározó és ellentmondásos személyiségeként számon tartott Abrams jelenleg a Külkapcsolatok Tanácsának Közel-Kelettel foglalkozó munkatársa, korábban a nemzetbiztonsági tanácsadó helyettese volt George W. Bush kormányában. Bár elsősorban a Közel-Kelet és ezen belül is Izrael és a palesztinok szakértőjeként tartják számon, Ronald Reagan elnöksége idején a latin-amerikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes volt. 

A 71 éves Abrams kinevezése meglepetést keltett Washingtonban, annál is inkább, mivel - ahogyan a Politico című lap emlékeztetett rá - 2017-ben Rex Tillerson akkori külügyminiszter őt szerette volna helyettesének, de Donald Trump az utolsó pillanatban megvétózta ezt. Akkori sajtóinformációk szerint azért, mert Elliott Abrams a 2016-os elnökválasztási kampányban bírálta őt. 

"Igazi kincs lesz számunkra, hogy ő segít a venezuelai népnek, a demokrácia és a felvirágzás helyreállításában" - mondta a diplomatáról Mike Pompeo. Kinevezése után Abrams újságíróknak így fogalmazott: "a válság Venezuelában mély, nehéz és veszélyes, és én alig várom már, hogy foglalkozzam vele". 

Eliott Abrams korábban több beosztást is betöltött a külügyminisztériumban. Az Irán-kontra botrány idején - amikor Washington közvetítőkön keresztül fegyvereket adott el Iránnak és a pénzből a nicaraguai marxista kormány ellen harcoló ellenzéket, a kontrákat támogatta - Abrams az egyik legharciasabb szószólója volt a kontrák támogatásának. 1991-ben a kontrák támogatásának ügyében bűnösnek vallotta magát a kongresszus félrevezetésében, de George H. Bush elnök amnesztiában részesítette. 

A 2016-os kampányban a diplomata többször és erőteljesen bírálta Trumpot, igaz, a demokraták elnökjelöltjét, Hillary Clintont is. "Egyikük sem alkalmas elnöknek" - nyilatkozta akkor. Mindazonáltal nem ő az első Trump-bíráló, aki csatlakozik a Trump-adminisztrációhoz. James Jeffrey, a külügyminisztérium szíriai különmegbízottja régebben hasonlóképpen kritikus volt Donald Trumppal szemben. 

Pénteken az amerikai pénzügyminisztérium közleményben jelezte, hogy az amerikai kormányzat a diplomáciai mellett gazdasági eszközöket is igénybe vesz annak érdekében, hogy a venezuelai kormány kereskedelmi tranzakcióiból származó jövedelmek felett az Egyesült Államok által elismert ideiglenes államfő, Juan Guaidó rendelkezhessék. 

Washington azonban tartózkodott attól, hogy bejelentse Venezuela amerikai vagyonának és bankszámláinak zárolását.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?