Börtön is járhat a kínai himnusz iránti tiszteletlenségért Hongkongban

Akár három évig tartó börtönbüntetéssel és 50 ezer hongkongi dolláros pénzbírsággal sújtaná Hongkong a kínai himnusz iránti tiszteletlenséget.

A törvény érelmében bárkit meg lehetne büntetni, akit bíróság a himnusszal szembeni nyilvános és szándékos tiszteletlenség vádjában bűnösnek talál, és azt is, aki kereskedelmi célra használja fel a nemzeti jelképet.

Ha a különleges közigazgatási terület törvényhozása elfogadja az erről szóló, szerdán beterjesztett törvényjavaslatot, a hongongi futballszurkolók többet nem pfujolhatnak a mérkőzések előtt felhangzó kínai himnuszra, ami a 2014-es hongkongi demokráciatüntetések óta gyakran előfordult sporteseményeken.

A törvény továbbá arra kötelezné a diákokat - beleértve a külföldieket is -, hogy tanulják meg a himnuszt.

A törvényjavaslat ellenzői azzal érvelnek, hogy szinte lehetetlen lenne ellenőrizni az előírás betartását, és szerintük a nemzeti érzelmek nem a jogszabályokon múlnak. A támogatók szerint viszont a javaslat a nemzeti méltóság felett őrködik majd.

Hongkongot az Egyesült Királyság több mint 150 évig tartó uralom után, 1997-ben adta vissza Kínának, azonban sokan az új generáció tagjai közül ma is elsősorban hongkonginak, nem pedig kínainak érzik magukat.

A szárazföldi Kínában egy hasonló törvényt már 2017-ben elfogadtak, és hasonló jogszabály van Szingapúrban, Malajziában és Thaiföldön is. Hasonló javaslaton gondolkodnak a szintén különleges közigazgatási területnek minősülő Makaón is; a volt portugál gyarmat 1999-ben került vissza Kína fennhatósága alá.

Kapcsolódók

Kimaradt?