A munka törvénykönyvének módosítása ellen demonstráltak Budapesten

Az összefogás szükségességét és az állampolgári jogokért való felelősségteljes kiállás fontosságát hangsúlyozták a munka törvénykönyve módosítása ellen szervezett budapesti tüntetés szónokai szombaton a Várkert Bazárnál.

A Fiatalok a Demokráciáért nevű civil szervezet és a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata rendezvényén elsőként felszólaló Kiss Nikoletta, az ifjúsági tagozat vezetője arról beszélt, hogy fiatal dolgozókért és leendő munkavállalókért vonultak az utcára, mert mint mondta nem szeretnének olyan országban élni, ahol az emberek ki vannak szolgáltatva a munkáltatónak és, ahol a bérek nem biztosítják a megélhetést. Kiemelte, közösen kell tenni a tisztességes bérért, munkafeltételekért, valamint a rugalmas nyugdíjrendszerért. Szerinte a munka törvénykönyve nem a dolgozók érdekeit szolgálja.

 

Molnár Tímea civil aktivista azt hangoztatta, élni kell az állampolgári jogainkkal, hogy szembeszállhassunk azokkal, akik visszaélnek hatalmukkal. Felelősséggel vegyük ki a részünket a jövőnk alakításában, ne maradjunk tétlenek, vegyünk részt az elkövetkezendő választásokon mondta.

Nagy Blanka középiskolás diák azt mondta, hogy a kormány lejáratókampányt indított ellene, mert kritizálni merte őket. Azt híresztelték, hogy több tárgyból bukásra áll, de ez nem igaz. Szerinte a Fidesz bukott meg három dologból: tisztességből, emberségből és őszinteségből. Molnár Áron civil aktivista szabad oktatást és véleménynyilvánítást követelt, és ezért összefogásra szólította fel a Várkert Bazár előtti területet megtöltő tömeget.

A tüntetők között látni lehetett magyar, európai uniós és árpádsávos zászlókat, valamint a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Momentum lobogóit.

Az Álljon le az ország - Budapest blokád címmel meghirdetett demonstráció résztvevői négy irányból érték el a Várkert Bazárt, a Szabadság híd, a Blaha Lujza tér, a Hősök tere és az Oktogon voltak a gyülekezőhelyek. Több vidéki városban is szerveztek kormányellenes demonstrációkat, ezeket a budapesti tüntetés résztvevői kivetítőn figyelhetik.      

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?