Benjamin Netanjahuhoz látogatott Viorica Dăncilă

Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel folytatott megbeszélést pénteken az izraeli munkalátogatáson tartózkodó Viorica Dăncilă kormányfő. 

Az egyeztetésen a két miniszterelnök üdvözölte a két ország közötti jó viszonyt, amelyről a magas szintű találkozók gyakorisága is tanúskodik - áll a kormány közleményében, amely szerint az év első felében esedékes román-izraeli együttes kormányülésről is tárgyaltak a felek. 

Dăncilă ugyanakkor hangsúlyozta, Romániának eltökélt szándéka megerősíteni és elmélyíteni Izraellel fenntartott viszonyát, különös tekintettel a stratégiai, továbbá a kiber- és energetikai biztonság, orvostudomány, valamint kutatás és innováció terén való együttműködésre. 

A két kormányfő elégedetten nyugtázta, hogy jól haladnak a tárgyalások az új technológiák terén kötendő román-izraeli partnerséggel kapcsolatban, amellyel a cél a kölcsönös befektetések ösztönzése a két ország gazdasági potenciáljának jobb kiaknázása érdekében. 

Az egyeztetésen szó volt még Románia soros EU-elnökségéről, és aktuális nemzetközi kérdések is terítékre kerültek - áll még a közleményben. 

Kimaradt?