A száz éve meggyilkolt Rosa Luxemburgra emlékeztek

Németországban megemlékeztek a száz évvel ezelőtt meggyilkolt Rosa Luxemburgról és Karl Liebknechtről.

Sokan látogatták meg a berlini temetőt, ahol a száz évvel ezelőtt január 15-én meggyilkolt baloldali forradalmárok sírja található. A hétvégi felvonuláson ugyanakkor nagyjából 20 ezren vettek részt a német fővárosban.

A hangsúlyt elsősorban Rosa Luxembrugra fektették, részben, mert a korabeli szociáldemokrata, férfiak uralta politikai életben nagy eredményeket ért el nőként. Nagyszerű orátor és termékeny író volt sokak szerint.

A felvonuláson többeket megszólaltatott a The Guardian. Volt, aki szerint kérdés, hogy amennyiben nem gyilkolják meg, merre haladt volna a német társadalom, a nemzeti szocializmus talán nem is jutnak hatalomra.

Az eseményen magukat sárgamellényeseknek nevezők is megjelentek egy bannerrel, amelyen az állt: "2019-ben Karlra és Rosára emlékezni azt jelenti, hogy szolidaritásunk mutatjuk a sárgamellényesekkel".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?