Lezuhant egy vadászrepülőgép Kínában, két pilótája meghalt

Mindkét pilóta életét vesztette, amikor lezuhant a kínai hadsereg légierejének egyik Szu-27-es vadászrepülőgépe a kelet-kínai Santung tartományban - jelentette a kínai központi televízió (CCTV) híre nyomán hétfőn a pekingi média.kina

A Zsuncseng településnél, lakott területen kívül történt balesetet hétfőn a hadsereg illetékesei elismerték. A Global Times című lap arra hívja fel a figyelmet: a pilótafülke tetejének a hiánya arra utal, hogy a pilóták katapultáltak, de egyelőre nincs magyarázat arra, hogy miért nem maradtak életben. A baleset körülményeit vizsgálják.

A történtekről szűkszavú képes hírt közölt a Zsenmin Zsipao című központi pártlap azok után, hogy kínai mikroblogokon már vasárnap felvételek jelentek meg a földön füstölgő géproncsról.

A kétüléses Szu-27UBK típusú vadászgépből negyven darabot állított hadrendbe a kínai légierő 1992 óta, az utolsó 28 darabot 2000-ben szállították le a hadseregnek. A Global Times szakértője szerint a gépeket intenzíven használják a harmadik generációs vadászgépek pilótáinak kiképzésére. Hozzátette, a kínai hadsereg által kifejlesztett J11B, szintén kétüléses vadászgép idővel átveszi az orosz Szuhojok szerepét.

Kínában utoljára 2009-ben vált ismertté, hogy Szu-27-essel baleset történt, amikor egy ilyen gép Csungkingban egy hegynek csapódott. Ellőtte több robbanás történt a gépen.

Kimaradt?