Húszezres tüntetés volt Buenos Airesben

Mintegy húszezren vonultak Argentína fővárosa, Buenos Aires utcáira, hogy tiltakozzanak a Mauricio Macri argentin elnök kormányának megszorító intézkedései miatt rohamosan növekvő közüzemi és tömegközlekedési díjak ellen.

Macri a dél-amerikai ország súlyos költségvetési hiányának csökkentése érdekében jelentősen lefaragott a közüzemi díjak állami támogatásából, aminek következtében a gáz- és villanydíjak - a Reuters brit hírügynökség szerint - 2000 százalékkal nőttek az elnök 2015-ös hivatalba lépése óta.

A tavalyi évben az infláció elérte az 50 százalékot, és a nemzeti valuta, az argentin pezó csaknem 50 százalékot vesztett az értékéből. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júniusban jelentette be a több mint 50 milliárd dolláros segélycsomagját Argentínának. A Macri-kormány az IMF-fel kötött megállapodások értelmében hozta a tüntetők által kifogásolt megszorításokat.

A gazdasági válság gyengítette Macri esélyeit a győzelemre az év végén esedékes elnökválasztáson.

A csütörtöki megmozduláson a tiltakozók Macrit mintázó bábukat, és egyebek közt "Elég volt Macriból/az IMF megszorító programjából" feliratú transzparenseket vittek magukkal ahogy a kongresszus épülete felé vonultak.

A tüntetést az ország egyik munkásszakszervezete szervezte, hozzájuk csatlakozott az árufuvarozók szakszervezete, valamint baloldali és peronista politikai tömörülések. Sok tüntető mindazonáltal a politikai csoportoktól függetlenül vett részt a megmozduláson.

A Macri-kormány december végén jelentette be, hogy januártól 38 százalékkal emelik a tömegközlekedés díját, illetve azt, hogy február és augusztus között 55 százalékkal nő a villany díja Buenos Airesben és az azonos nevű tartományban, 35 százalékkal pedig az ország többi részén.

Az árufuvarozók szakszervezete bejelentette: február első hetéig minden hét csütörtökén az utcára vonulnak, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?