Aláírta a lengyel elnök az EU által elkaszált törvény módosítását

Andrzej Duda lengyel elnök jóváhagyta a parlament által korábban megszavazott törvénymódosítást, amely értelmében visszatérnek munkahelyükre a legfelsőbb bíróság korábban nyugalmazott tagjai - közölték hétfőn a lengyel államfői hivatal honlapján.

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) által benyújtott törvényjavaslat az Európai Bizottság által bírált előírásokon módosít. A törvényt november végén a parlament mindkét háza megszavazta. Duda jóváhagyásáról azután értesítették a közvéleményt, hogy a törvény korábbi, most módosított változatát épp hétfőn az Európai Unió Bírósága (EUB) felfüggesztette.

A jogszabály korábbi változatának értelmében a 70-ről 65 évre csökkentett nyugdíjkort elért bírák csak a lengyel elnök jóváhagyásával folytathatták szolgálatukat. A módosítás hatályba lépésével a 22 nyugdíjazott bíró visszatérhet munkahelyére, államfői jóváhagyás nélkül. Az újonnan beiktatott bírák esetében viszont a nyugdíjkorhatár 65 év lesz, és hosszabbítás egyáltalán nem lehetséges.

Kapcsolódók

Kimaradt?