Trump Twitteren tagadja, hogy köze lenne elítélt ügyvédje törvényszegéseihez

Soha nem adott utasítást volt ügyvédjének, Michael Cohennak törvényszegésre  írta csütörtökön Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök. 

Az elnök hosszan – három, egymást követő Twitter-bejegyzésben – írt Michael Cohenről, miután volt ügyvédjét szerdán hároméves börtönbüntetésre ítélte egy New York-i bíróság.Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy Cohen ügyvéd volt és ismernie kellett a törvényt. „Egy ügyvédnek felelőssége van, ha hibát követ el, azért meg kell fizetnie” - írta.

Következő mikroblog-bejegyzésben pedig nevek említése nélkül leszögezte, hogy nem sértette meg a kampányfinanszírozási törvényt. Hangoztatta, hogy volt ügyvédjét többrendbeli bűncselekmény miatt ítélték el, de neki egyikhez sincs köze.

A harmadik bejegyzésben Trump röviden kifejtette: volt ügyvédje azért vallotta magát bűnösnek a kampányfinanszírozási törvény megsértésében is, hogy – mint írta – „zavarba hozza az elnököt és jelentős mértékben csökkentett börtönbüntetést érjen el”.

Michael Cohent szerdán három éves börtönbüntetésre ítélték, adó-, és banki csalásokért, valamint a kampányfinanszírozási törvény megsértése és a hatóságok és a kongresszus félrevezetése miatt.

A 2016-os elnökválasztási kampány idején ugyanis az ügyvéd két nőnek fizetett pénzt azért, hogy hallgassanak az elnökkel folytatott állítólagos szexuális kapcsolataikról.

Stormy Daniels pornószínésznő azt állította, hogy évekkel korábban egyéjszakás kalandja volt az akkor még „csak” üzletember Trumppal, Karen McDougal, volt Playboy-modell pedig több hónapig tartó viszonyt emlegetett.

A Fehér Ház mindkét esetben cáfolta, hogy a nők állításai megfeleltek volna a valóságnak. Az ügyészek szerint a pénzt Cohen a kampányra rendelkezésre álló összegből fizette és célja a „választás befolyásolása” volt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?