Három embert megölt, szökésben van a strasbourgi lövöldöző

Három életet követelt a kedd este Strasbourgban, egy karácsonyi vásár közelében történt lövöldözés - közölte Christophe Castaner francia belügyminiszter szerdára virradóra tartott sajtótájékoztatóján, pontosítva azokat a korábbi értesüléseket, miszerint négyen vesztették életüket.

Mint mondta, további tizenkét ember sebesült meg, köztük hatan kritikus állapotban vannak. A tárcavezető bejelentette, hogy a történtek miatt magasabb terror készültségi szintet rendeltek el, megerősítik a határvédelmet és a karácsonyi vásárok körüli biztonsági intézkedéseket is, hogy elejét vegyék hasonló támadásoknak.

Castaner tájékoztatása szerint az elkövető két alkalommal is tűzpárbajba keveredett a biztonsági erőkkel kedd este. Egyszer 20 óra 20 perckor, majd 21 órakor. Hangsúlyozta: az elkövető továbbra is szökésben van, de a biztonsági erők 350 tagja kutat utána.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a fegyveres férfi "terrort hintett" Strasbourg három helyszínén is. Elmondta, hogy a férfi "rendkívül kedvezőtlen módon" ismert a rendőrség előtt terrorizmushoz nem köthető bűncselekmények miatt. Hozzáfűzte: Franciaországban és Németországban is elítélték korábban a gyanúsítottat, aki börtönben is volt.

A tettest már kedd reggel le akarták tartóztatni

A rendőrség a 29 éves strasbourgi születésű Cherif Chekattként azonosította a lövöldözőt, akinek neve szerepel a potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek lajstromán. Francia sajtóértesülések szerint a lövöldözés elkövetőjét már kedd reggel őrizetbe akarták venni, ám a rendvédelmi szervek nem találták otthonában a gyilkossági kísérlettel vádolt gyanúsítottat. Két, névtelenséget kérő rendőrségi forrás ugyanakkor arról számolt be, hogy a férfi lakását egy rablással összefüggésben kutatták át a hatóságok.

A párizsi főügyész, aki a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben illetékes, hangsúlyozta, hogy a tettes indítéka egyelőre még nem ismert. A francia vádhatóság terrorcselekmény miatt indított vizsgálatot. Egyelőre egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor a dzsihadista weblapokat figyelő amerikai SITE központ szerint az Iszlám Állam hívei ünnepeltek a történtek miatt.

A külügyminisztérium jelenlegi információi szerint nincs román állampolgárságú személy a strasbourgi merénylet áldozatai között és senki nem kért konzuli segítséget. A külügyi tárca közleménye szerint Románia Strasbourgi Főkonzulátusa figyelemmel kíséri a Kleber-téren kedd este történt események kimenetelét, és folyamatosan kapcsolatot tart fenn a helyi hatóságokkal, készenlétben állva arra az esetre, ha segítséget kellene nyújtania. 

Feloldják a kijárási korlátozásokat

Christophe Castaner közölte azt is, hogy feloldják a kijárási korlátozásokat, miután több városrész órákon át le volt zárva. A karácsonyi vásár környékén lévő épületekben biztonságba helyezett emberek időközben ezeket elhagyhatták.

A miniszter bejelentette, hogy a strasbourgi városvezetés betiltja a tüntetéseket ezzel felszabadítva a biztonsági erőket, hogy elfoghassák a tettest. Hozzátette: a városi iskolák nyitva lesznek szerdán, de a szülőkre bízzák, ha a gyermekeiket otthon tartják aznap.

Az Európai Parlament (EP) zárlatát is feloldották, a képviselők - saját felelősségükre - elhagyhatták az épületet. Ezt Antonio Tajani, az EP elnöke közölte az ülésteremben összegyűlt képviselőtársaival. A városközpontba készülők számára elmondta, hogy oda csak egy a rendőrség által biztosított konvojjal tudnak eljutni.

Macront megrázták a történtek

Emmanuel Macron francia elnök az egész ország szolidaritásáról biztosította az áldozatokat és hozzátartozóikat. "A teljes nemzet szolidaritása Strasbourggal, az áldozatokkal és családjaikkal van" - írta az államfő szerdára virradóra Twitter-üzenetben. Sajtóértesülések szerint korábban egy válságtanácskozáson vett részt a francia belügyminisztériumban.

"Mélyen megrázott a szörnyű hír Strasbourgból" - reagált a történtekre a német kormány szóvivője a Twitteren. "Bármilyen indíték is húzódik meg a lövések mögött: gyászolunk a meggyilkoltak miatt, gondolatainkkal és jó kívánságainkkal a sebesültekkel vagyunk. Remélhetőleg senki sem kerül már veszélybe" - tette hozzá Steffen Seibert.

Kapcsolódók

Kimaradt?