Nigéria elnöke tagadja, hogy klón lenne

Összeesküvés-elméletet kellett cáfolnia a nigériai elnöknek.

Furcsa konteó járja be Nigériát: eszerint nemrég meghalt az elnök. Muhammadu Buhariról azt terjesztik, hogy betegség végzett vele, és egy szudáni imposztor hónapok óta eljátssza az ő szerepét. Az összeesküvés-elméleteket többhónapos angliai gyógykezelése során kezdték el népszerűsíteni – írja a The Guardian.

Az elnök egy felszólalásában nevetve mondta: valaki azt sugallja, hogy ő egy klón. "El is felejtettem, ti emlékeztettetek erre" – tette hozzá. Mint fogalmazott, sokan remélték, hogy meghalt, a "szegény" alelnököt is megkeresték azzal, hogy át kellene vennie az elnök munkáját – "ez összezavarhatta őt, hiszen meglátogatott Londonban, amikor lábadoztam".

"Ez a valóban én vagyok, biztosítlak erről" – mondta nevetve, amiért tapsot kapott. Mint hozzátette, nemsokára 76 éves lesz és továbbra is erős. 

Címlapi illusztrációnk forrása: premiumtimesng.com

Kapcsolódók

Kimaradt?