Reykjavíkban is beszámoltak a Nőszervezet NEEEM-kampányáról

Reykjavíkban tartották november 26-28. között a Női vezetők Nemzetközi Fórumát, amelyen 114 országból mintegy 540 politikában, gazdasági életben, médiában, illetve civil szervezeti vezetői pozícióban lévő nő tanácskozott. A fórum témája: hogyan növeljük a döntéshozatalban a nők aranyát, milyen eszközökkel építsünk versenyképes társadalmat, hogyan hasznosítsuk a digitális forradalom nyújtotta lehetőségeket.

A román parlament négytagú delegációjának vezetője Biró Rozália volt, a képviselőház külügyi bizottságának elnöki minőségében. A több mint ötven előadás és csapatmunka során ismertette az RMDSZ Nőszervezetének NEEEM-kampányát, amellyel a nők elleni és a családon belüli erőszak csökkentését és felszámolását célozta meg. A kampány eredményeként több mint negyven szakembert képeztek ki az erőszak kérdéskörében. Ők eddig 6200 diákkal folytattak párbeszédet arról, hogy milyen formái vannak az erőszaknak, hogy semmilyen módozatát nem szabad elfogadni, hogy az erőszak nem magánügy, amely csupán az elszenvedőt érinti, hanem az egész közösség problémája és közösen kell fellépni megszüntetéséért.

A digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel kapcsolatosan az elnökasszony hangsúlyozta: „Kiemelt fontosságú, hogy a diáklányok ne utasítsák el az IT-munkakörökben való érvényesülés lehetőségét, hiszen ez egy olyan terület, amelyben évente az EU-ban körülbelül 120.000 új munkahely születik, és az unió GDP-jének mintegy 4.2 százalékát biztosítja. Ugyanakkor az IT-szektor magas kereseti lehetőséget, rugalmas munkaidőt, országokon átívelő munkavállalást biztosít. Bár Romániában átlagfeletti az ebben a szektorban dolgozó nők aránya, azaz 26 százalék, mégis távol marad a férfiak létszámától. Olyan terület ez, ahol bátorítanunk kell a nők jelenlétét" – összegezte a politikus.

Az RMDSZ Nőszervezete ismertette azokat a rendezvényeit, amelyek a döntéshozatalban való női jelenlét növelését célozták, beszámoltak a Sikeres Nő Iskolájáról, a Sorsfordító nők rendezvénysorozatról, illetve a Női kávéházak sikereiről.

Kapcsolódók

Kimaradt?