Johannis az orosz-ukrán konfliktusról: minden forgatókönyvre felkészültünk


-A A+

Románia az összes lehetséges forgatókönyvre felkészült a orosz-ukrán konfliktus kapcsán – jelentette ki hétfő este Klaus Johannis. Az államfő szerint az ország polgárainak nincs mitől tartaniuk.

„Minden intézkedésre felkészültünk, a NATO-beli és az uniós szövetségeseinkkel értünk egyet. Arra kértük a konfliktusban álló feleket, hogy nyugalommal kezeljék az incidenst, és tegyék meg a feszültség oldásához szükséges lépéseket” – fogalmazott a hivatalos franciaországi látogatáson tartózkodó államfő.

Johannis hangsúlyozta, Románia lakóinak nincs miért aggódniuk. Közlése szerint folyamatosan tájékoztatják őt Bukarestből a kialakult helyzetről. Emlékeztetett a román külügy közleményére, amelynek üzenete szerinte egybecseng az elnöki hivatal álláspontjával. „Folyamatosan követjük a helyzet alakulását, és felkészültünk az arányos intézkedésekre” – jelentette ki az államfő.

Mint ismert, a román külügyminisztérium "mélységes aggodalmát" fejezte ki hétfőn az Azovi-tengeren, illetve a Kercsi-szorosban történtek miatt, és úgy ítéli meg, hogy az "agresszió" és a nemzetközi jog megsértése aláássa az egész térség biztonságát. A tárca Twitteren közzétett állásfoglalása csak utal arra, hogy Oroszországot tartja felelősnek az incidensért. A bukaresti külügy ugyanis az eset kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Románia határozottan kiáll Ukrajna területi épsége és szuverenitása, illetve azon joga mellett, hogy "nemzetközi vizeit" használhassa.

Az ukrán haditengerészet vasárnap este arról adott hírt, hogy Oroszország tüzet nyitott hajóira a Kercsi-szorosnál, majd az orosz különleges egységek három ukrán hajót elfoglaltak. A hadihajók az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőjébe tartottak. Az incidensben Kijev szerint hat ukrán tengerész megsebesült. Kicsivel korábban egy orosz határőrhajó állítólag szándékosan nekiment egy ukrán hadihajónak Odessza és Mariupol között. Petro Porosenko ukrán elnök hétfő este közölte: szerda reggeltől hadiállapotot vezetnek be Ukrajnában.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X