Saját strasbourgi tárgyalására nem mehetett el Putyin ellenfele

Nem engedték a határőrök Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust kedden Moszkvából Strasbourgba utazni, ahol az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az ő ügyében készül ítélethirdetésre.

Az erről Twitter-bejegyzésben beszámoló Navalnij szerint a határőrök a repülőtéren közölték vele, hogy nem hagyhatja el Oroszországot, de a tilalom konkrét okát nem ismertették vele. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint Navalnij ellen az ország elhagyását, illetve az oda történő beutazást szabályozó törvény alapján intézkedett a hatóság. A jogszabály értelmében a bűncselekmények miatt elítélt, a bíróság által kirótt kötelezettségeket megszegő, illetve az utazási okmányokhoz tudatosan hamis adatokat szolgáltató személyek esetében a kiutazás ideiglenesen korlátozható.

Navalnij azt is közölte, hogy legutóbb két hete járt külföldön. Állítása szerint kifizetetlen bírsága nincs. Elmondta, hogy végrehajtási eljárások folynak ugyan ellene, de ezek nem anyagi természetűek. A politikus ellen egyébként sikkasztás címén, 2019. július 8-ig próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztési ítélet van érvényben.

Az EJEB korábbi bejelentése értelmében csütörtökön hirdet majd végső ítéletet Navalnij hét, 2012 és 2014 között közigazgatási jogsértés címén történt őrizetbe vételével és elmarasztalásával kapcsolatban beadott panasza ügyében. Az ellenzéki politikus megítélése szerint a hatóságok politikai indítékkal léptek fel ellene, és megsértették jogait.

Az EJEB 2017. február 2-án hirdetett első fokú ítéletet az ügyben. Ebben megállapította, hogy az orosz hatóságok hat esetben sértették meg a panaszos tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát, valamint a gyülekezési szabadság jogát is. A verdikt ügyében mindkét peres fél az EJEB Nagykamarájához fordult.

Kapcsolódók

Kimaradt?