Rendőrség: Berezovszkij halálát akasztás okozhatta

Az első vizsgálati eredmények szerint akasztás okozhatta Borisz Berezovszkij néhai orosz oligarcha halálát, bár a halálesetet vizsgáló brit hatóságok egyelőre csak közvetett utalásokat tettek az öngyilkosság lehetőségére.

Berezovszkij holttestét szombat este találta meg egyik munkatársa a hazájában csalás címén körözött nagybefektető Londonhoz közeli otthonában, a ház belülről bezárt fürdőszobájában. A vizsgálatot végző rendőri egység vezetője már vasárnap közölte: a nyomozás során nem kerültek elő bizonyítékok arra, hogy bárkit felelősség terhelne Berezovszkij haláláért.

A rendőrség szóvivője brit idő szerint hétfő éjjel bejelentette, hogy a holttesten talált nyomok „akasztás miatt bekövetkezett halálra" vallanak.Boris-Berezovsky-010

A brit sajtó kezdettől a 67 éves korában elhunyt egykori mágnás öngyilkosságát valószínűsítette. A lapok által idézett bennfentes források szerint Berezovszkij – aki 2000-ben emigrált Londonba, és Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerének egyik legszókimondóbb bírálója volt – az utóbbi időszakban súlyos depresszióval és anyagi gondokkal küszködött.

A rendőrségi szóvivő a vizsgálat eddigi eredményeit ismertető hétfő éjszakai közleményében nem mondta ki az öngyilkosság szót, közölte ugyanakkor, hogy a halottkémi vizsgálatot végző belügyminisztériumi szakértők nem lelték nyomát dulakodásnak. Hozzátette mindazonáltal, hogy a holttesten további – egyebek mellett toxikológiai – vizsgálatok elvégzése szükséges, és Berezovszkij házának átvizsgálása is még várhatóan napokig folytatódik.

Kimaradt?