Megalakult a Határon Túli Magyarok Pártja

Bejelentette megalakulását a Határon Túli Magyarok Pártja (HTMP). Hétfői közleményük szerint hivatalos bejegyzésük megtörtént a budapesti törvényszéken.

A HTMP – mint írják – együttműködne a határon túli magyar szervezetekkel és az ezek által megfogalmazott érdekeket kívánja hitelesen megjeleníteni. Célja egyebek mellett a külhoni magyarok identitásmegőrzésének, szabad anyanyelvhasználatának, különböző fajtájú önigazgatásának támogatása, a külhoni magyarság által létrehozott értéke méltó elismerése, a honi nemzetiségek kapcsolatépítő szerepének erősítése Magyarország és az anyaországuk között.htmp

Közleményében az új politikai erő felkéri a határon túli magyar szervezeteket, pártokat, hogy fogalmazzák meg az általuk képviselt magyarság Magyarországgal kapcsolatos törekvéseit, érdekeit, céljait, vegyenek részt a a HTMP konkrét programjának megfogalmazásában.

A párt meglehetősen kezdetleges és részben fejlesztés alatt álló honlapjáról megtudhatjuk, hogy a HTMP elnökét Egri Péternek hívják. Első nyilvános akciójuk a budapesti Batthyány-szobor március 15-i megkoszorúzása volt.

banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_oBiuco14_970x250.1.jpg
banner_4FmkuobI_728x90.5.jpg

Kimaradt?