Nemzetközi hadgyakorlat kezdődött Lengyelországban

Tíz NATO-tagország 17,5 ezer katonájának részvételével hadgyakorlat kezdődött szerdán Lengyelországban, a  három balti államban és a Balti-tengeren.

Az Anakonda fedőnevű hadgyakorlatokat 2006 óta rendezik meg kétévente Lengyelországban, és az idén először a három balti országban - Litvánia, Lettország és Észtország - is otthont ad az Anakonda-18 manővernek.

A gyakorlat három szakaszból áll. Az elméleti rész októberben zajlott, a parancsnoki szakaszt november 26-a és december 6-a között rendezik majd. A szerdán kezdődött műveleti főszakasz november 16-ig tart.

A katonák létszámát illetően ez a legnagyobb idei lengyelországi művelet. Létszámában viszont kisebb a 2016-os varsói NATO-csúcstalálkozót megelőző Anakonda-gyakorlattól, amelyet az észak-atlanti szövetség 23 tagállamának bevonásával, 31 ezer katona részvételével tartottak meg.

Az Anakonda-18 célja a NATO-tagországokbeli katonai struktúrák összehangolása. A gyakorlat során ellenőrzik a Lengyelországba és a balti országokba tavaly telepített nemzetközi zászlóaljak tevékenyégét felügyelő észak-keleti hadtestparancsnoksák készültségét. A parancsnokság tervek szerint az idei év végéig éri el teljes készültségét, székhelye az északkelet-lengyelországi Elblag.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?