Bolsonaro Jeruzsálembe költöztetné a brazil követséget

Brazília megválasztott elnöke bejelentette helyi idő szerint csütörtökön, hogy hivatalba lépése után átköltözteti országa izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az izraeli kormányfő azonnal történelminek minősítette a döntést.

A vasárnap az elnökválasztás második fordulójában győztes jobboldali Jair Bolsonaro a Twitteren tette meg a bejelentést. „Ahogy a választási kampányban is mondtam, szándékunkban áll áthelyezni a követségünket… Izrael szuverén állam, és ezt tiszteletben tartjuk” – írta.

Egy ezt követő sajtótájékoztatón azt a magyarázatot fűzte a döntéshez, hogy a főváros kijelölése egy állam szuverén döntése, amelybe egyetlen más országnak sincs joga beleszólnia. „A fővárosról az ország dönt. Ha Brazília Rio de Janeiróból áthelyezte Brazíliavárosba, akkor az a főváros. Nem látok ebben gondot„ – tette hozzá a január elsején hivatalba lépő Bolsonaro.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azonnal reagált, és „történelminek” minősítette a döntést. „Gratulálok barátomnak, Bolsonaro megválasztott elnöknek a szándékáért, hogy Jeruzsálembe helyezi át a brazil nagykövetséget. Ez történelmi és lelkesítő lépés” – írta közleményében.

Az Egyesült Államok már korábban, tavaly decemberben ugyanilyen döntést hozott. Példáját követte Guatemala és Paraguay is, de az utóbbi később visszakozott.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?