Putyinon és Trumpon múlik a szerződés sorsa, amelyet Reagan és Gorbacsov írt alá

Moszkva kész együttműködni Washingtonnal a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló megállapodás (INF) végrehajtásával kapcsolatban felmerült kölcsönös kifogások ügyében - közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára oszkvában Richard Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval.

Az orosz biztonsági tanács szóvivőjének tájékoztatása szerint Patrusev a mintegy ötórás megbeszélés folyamán egyúttal kijelentette, hogy az egész nemzetközi jogrend számára "komoly csapást" jelentene, ha az Egyesült Államok felmondaná az INF-szerződést. Az orosz biztonsági tanács tájékoztatása szerint Patrusev és Bolton tárgyalt arról is, hogy 2021-ben történő lejárta után öt évvel meghosszabbítsák a hadászati nukleáris fegyverek csökkentéséről megkötött Start-3 egyezmény hatályát. A közleményből nem derült ki, hogy az ügyben született-e megállapodás.

A tárgyaláson a többszintű orosz-amerikai stratégiai biztonsági párbeszéd kiépítésének perspektívái mellett szó esett az iráni nukleáris programról megkötött nemzetközi megállapodásról, valamint Szíriáról, Afganisztánról és Ukrajnáról is.   Patrusev az eszmecsere során üdvözölte Washingtonnak a Koreai-félszigeten kialakult helyzet normalizálása érdekében tett lépéseit, valamint Szöulnak és Phenjannak a Korea-közi kapcsolatok előmozdításáért tett erőfeszítéseit. Bolton, akit hétfő este fogadott Szergej Lavrov külügyminiszter is, kedden a tervek szerint Jurij Usakovval, az orosz elnök külpolitikai tanácsadójával és magával Vlagyimir Putyin államfővel is találkozik majd.

Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt.

Trump a nevadai Elkóban tett kampánykörútja után jelentette be ezt, de nem bocsátkozott részletekbe, nem mondta, hogy Oroszország szerinte mivel sérti meg az egyezményt. "Felbontjuk a szerződést, majd fegyvereket fogunk fejleszteni, hacsak Oroszország és Kína nem egyezik bele egy új megállapodásba" - fogalmazott Trump. "Oroszország megsértette a szerződést, mégpedig sok éven keresztül" - mondta, hozzátéve: nem tudja, hogy elődje, Barack Obama miért nem tárgyalt ez ügyben az oroszokkal, s miért nem hátrált ki a szerződésből.

Több okból lépne ki Trump

A The New York Times már egy nappal Trump bejelentése előtt azt írta, hogy az INF felmondásáról fogja tájékoztatni szombaton Moszkvában az orosz külügyminisztert John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó. A lap emlékeztetett arra: a Trump-kormányzat régi szándéka a kilépés e szerződésből, részben mert Oroszország szerinte megsérti az egyezményt, részben pedig azért, mert az egyezmény betartása megakadályozza Washingtont olyan új fegyverzetek telepítésében, amelyekkel ellensúlyozhatja Kína közepes hatótávolságú fegyverzetének növekvő arzenálját.

James Mattis amerikai védelmi miniszter október 4-én Brüsszelben "tarthatatlannak" nevezte az INF-szerződés Oroszország általi megsértését, s ismételten figyelmeztetve Moszkvát: amennyiben nem változtat, az Egyesült Államok is kénytelen lesz hasonló képességeket kifejleszteni.

Oroszország is már korábban kilátásba helyezett "válaszlépéseket", számítva az amerikai kihátrálásra. Éppen egy évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban már jelezte: országa "haladéktalanul és szimmetrikus módon" reagál majd, ha az Egyesült Államok felmondja a szerződést.

Az INF-szerződést - Szerződés az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a közepes és rövid hatótávolságú rakétáik felszámolásáról - Washingtonban írta alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) főtitkára 1987. december 8-án. Az amerikai szenátus fél évvel később, 1988. május 27-én ratifikálta, és a moszkvai június 1-jei ellenjegyzést követően lépett életbe.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?