Menyhárt József MKP-elnök: nem vagyunk annyian, hogy azt firtassuk, ki a „jó” és ki a „rossz” magyar


-A A+

Ahol magyar ember van, ott mindig legalább három-négyirányú a széthúzás, és ez úgy általában rossz tulajdonság a Karpát-medencében – véli a szlovákiai önkormányzati választások sűrűjében lévő Magyar Közösség Pártjának elnöke, Menyhárt József. Az alakulat több száz polgármester-jelöltet és több ezer önkormányzati képviselőjelöltet indít a november 10-i megmérettetésen, azonban a távlati cél számára továbbra is az, hogy visszakerüljön az ország törvényhozásába, amelynek már közel egy évtizede nem része. Esélylatolgatásra kértük fel a párt elnökét, aki arra is reflektált: rövid távon egy szlovák-magyar vegyes párt felmutathat részeredményeket, azonban hosszú távon a magyar képviseletnek és a közösség fennmaradásának is az etnikai alapú elvi politizálás lehet a biztosítéka.

Gondolom, megerősítő jelzésnek szánták a felvidéki magyar választóknak azt, hogy az MKP még a novemberi önkormányzati választás kampányrajtjakor megnevezte az ön személyében államfőjelöltjét a köztársasági elnökválasztásra, amely majd csak jövő tavasszal lesz. Milyen eredményre számítanak a novemberi megmérettetésen, és milyen pluszt jelenthet ebben az ön jelöltsége?

Évről évre újabb választásra ébred a felvidéki magyar. Tavaly nálunk megyei választások voltak novemberben, azt megelőzően volt parlamenti választás, az idén önkormányzati megmérettetés, jövő márciusban köztársasági elnöki, majd májusban európai parlamenti, illetve 2020-ban parlamenti választás lesz. Évről évre tehát választástól választásig halad a párttevékenységünk.

Tavaly a megyei választás a regionális erőnlétünket mutatta, idén pedig ugyanilyen fontos az önkormányzati választás, hiszen több mint háromszáz polgármester-jelöltet indítunk, önkormányzati képviselőjelöltjeink száma pedig kétezer fölött van. Négy évvel ezelőtt szépen vettük ezt az akadályt, hiszen akkor a Magyar Közösség Pártjának 107 polgármesteri posztot sikerült megszereznie, és ezernél több önkormányzati képviselőt is sikerült magáénak tudnia. Tehát most elsősorban az a cél, hogy november 10-én az MKP polgármesterei és önkormányzati képviselői kerüljenek tisztségbe a lehető legtöbb helyen a magyarok által lakott felvidéki településeken. Ez azért is fontos, mert a későbbi választásokat is erre építjük.

Ha regionálisan stabilak vagyunk, akkor könnyebben tudunk építkezni, és bár úgy tűnik, hogy a köztársasági elnökválasztás számunkra nem annyira fontos, a mozgósítás szempontjából nagyon is az. Hiszen másfél hónappal később EP-választásra kerül sor, Brüsszelben pedig az MKP-nak – Csáky Pál személyében – egy képviselője van. S mivel a Brexit után a kvóta Szlovákiára nézve emelkedni fog, ebből az következik, hogy akár két felvidéki magyart, az MKP színeiben politizáló jelöltet is bejuttathatunk az Európai Parlamentbe.

Ezek azonban köztes célok, állomások, hiszen a szándék az, hogy 2020-ban a közel tíz éve parlamenten kívül lévő Magyar Közösség Pártja is bekerüljön a szlovák törvényhozásba. Mi azonban nem most mondtuk ki először, hogy köztársaságielnök-jelölet állítunk, hanem 2014-ben, amikor Bárdos Gyula személyében az MKP adta az első magyar nemzetiségű jelöltet, aki nagyon szép, 5.1 százalékos eredményt hozott. Ez számunkra azért is fontos volt, mert ez egy lélektani határ – ennyi nálunk a parlamentbe való bejutás küszöbe. 2010-ben, 2012-ben, illetve 2016-ban ezt nem tudtuk elérni. Mindig a közelében voltunk, azonban számszerű fogyásunk, maga a tény, hogy a felvidéki magyarság tízévente 35-40 ezerrel csökken – aminek több oka van: asszimiláció, elöregedés, kivándorlás –, azt mutatja, hogy vannak számunkra olyan sarokszámok, amelyek nem engednek tovább. De azzal, hogy Bárdos Gyulát indítottuk, már akkor is egyértelmű volt a Magyar Közösség Pártjának politikája, miszerint kell egy magyar jelölt.

Nos, a következő választáson úgy néz ki, hogy ketten küzdünk majd meg a magyar szavazatokért: az egyik én vagyok, a másik meg Bugár Béla, a szlovák-magyar vegyes párt, a Most-Híd elnöke.

Egy egész sor államfőjelölttel méretkezik majd meg a köztársasági elnökválasztáson, de maga a tény, hogy Bugár Bélával, a Most-Híd elnökével is versenyzik – az én értelmezésemben – az MKP-nak akár veszélyeket is hordozhat, ami a 2020-as célját, a törvényhozásba való bejutásának szándékát illeti…

Persze, de csak az győzhet, aki a sorompó elé áll. Aki nem áll be, nem győzhet. És igazából itt elkerülhetetlen az, hogy a két magyar pártelnök megmérettetéséből ki-ki ne vonja le a maga konzekvenciáit, hogy ki a sikeresebb, ki az erősebb, ki a nagyobb. Az ellenjelölt harminc éve van a politikában és az egyik legismertebb felvidéki magyar. De ez egy dolog. Ő ugyanis önmagát szlovák állampolgárként, és nem magyar jelöltként határozta meg.

A mi narratívánk ezzel szemben teljesen egyértelmű, és ugyanaz, mint 2014-ben: mi magyar nemzetiségű és magyar érzelmű jelöltet állítunk még akkor is, ha tudjuk, hogy a szlovák közvélemény és maga Szlovákia sem nőtt fel ahhoz, hogy magyar köztársasági elnöke legyen. Ellenben ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy bemutassuk a magyar ügyeket, és azt, hogy itt él egy félmilliós magyar közösség, amelynek kultúrája, anyanyelve van, nem másodrangú állampolgára ennek az országnak: az adókat ide fizetjük. De mégis, ha Szlovákia legnagyobb számú nemzetiségi közösségének – az államalkotó szlovák nemzet után – csak abból kellene megélnie, amit Szlovákia biztosít kulturális és egyéb szinten, akkor sokkal nagyobb eróziónak volna kitéve az anyaország támogatása nélkül.

Tehát evidens és alapvető érdek, hogy azokat a témákat megjelenítsük, amelyeket a felvidéki magyar közösség fontosnak tart – kezdve azzal, hogy a déli régiót gazdaságilag folyamatosan ellehetetlenítik, hogy milyen úthálózat van és hol nincs egyáltalán, hogy az ipartelepítésében a déli régió a rendszerváltás óta elhanyagolt helyzetben van, hogy az EU-ba való belépésünk után a mezőgazdaságából élő déli régió kisemmizett tereppé vált. Ilyen tekintetben például a közép-szlovákiai Gömör azzal is küzd, hogy a fiatalok nem maradnak otthon, hanem elvándorolnak munkát keresni, hiszen nem tudják eltartani a családjukat. És ezek még csak az alapvető gondok közé tartoznak. De egy magyar nemzetiségű jelölt beszélhet ugyanakkor a kultúra támogatásáról, az önkormányzatok hatásköréről is. Mert bár Szlovákiában kisebbségben vagyunk, azokban a régiókban, ahol élünk, ott számszerű többségben vagyunk, és ott akár a nyelvhasználat terén is van mit nehezményezni – mind a hivatali ügyintézésében, mind pedig más tekintetben.

Egy magyar ügyeket felvállaló magyar jelölt esetében, noha kevés eséllyel lenne Szlovákia köztársasági elnöke, sokat számít, ha a közéleti témák közé be tudja vinni a magyarságot érintő ügyeket is, amelyeket – akár ha a kormánytényező vegyes párt politikáját nézzük – kihagytak a sorból. Ez a kormányzó vegyes párt ráadásul részeredményeket próbál eladni maximumként, felhabosítva, próbálnak részsikereket maximális megoldásként tálalni – legyen szó kisiskoláink megtartásáról vagy akár a kultúrafinanszírozásról. És arra is rá kell mutatni, hogy ami van, az dicséretes, de nem elég. Egy félmilliós közösséget nem lehet – teszem azt – egy négymillió eurós kulturális alapból fenntartani úgy, hogy ide kell számítanunk a kulturális események mellett a kutatásainkat, és általában minden mást is, ami egy közösséget életben tart.

Bonyolult ez a kisebbségi politizálás, amelyben választásról választásra kell araszolgatni a cél felé. Van-e egységes üzenetük, amellyel tudják tartani a szuszt a választóban egyik megmérettetéstől a másikig, és a magyar kormányon kívül kitől számítanak még segítségre, megerősítésre e tekintetben? Netán leginkább a maguk erejére támaszkodnak?

Gyakran kapjuk azt a kritikát, hogy lélegeztetőgépen vagyunk Budapest irányából, ami nem teljesen igaz, hiszen a helyi, illetve megyei önkormányzatainkban mi vagyunk döntő többségben: a tavalyi megyei választásokon a Magyar Közösség Pártjának jelöltjei a harmadik legsikeresebb politikai alakulat jelöltjeiként hoztak eredményt.

Ehhez tudni kell azt, hogy nálunk – Magyarországhoz hasonlítva – jóval nagyobb a megyei kompetencia, hiszen ott döntenek az úthálózat felújításáról, számos intézmény tartozik megyei alárendeltségbe. Így például a megye határozza meg azt is, hogy a középiskolában hány osztály indul, és az milyen szakirányú legyen – tehát sok hatáskör tartozik ide.

Szlovákiának nyolc megyéje van, amiből mi csak ötben indultunk, ebből háromban kiemelkedő sikert értünk el: Nagyszombat és Nyitra megyében alelnökünk van, Besztercebánya megyében pedig sikerült egy megyei ombudsman tisztséget szereznünk. Kassa és Pozsony megyében kissé másabbak a viszonyok – ehhez tudni kell azt is, hogy a megyerendszert úgy alakították ki, hogy a számszerű többség mindig a szlovákságnak kedvezzen. Ezért nekünk nagyon szervezetten és tudatosan kell a választóinkat megmozgatnunk, hogy vegyenek részt az amúgy alacsony részvételi aránnyal bíró választásokon.

Tehát nem csupán Magyarország részéről van politikai eredményünk, illetve gazdasági támogatottságunk, a megyei mellett pedig rengeteg minden történik helyi önkormányzati hatókörben: ide tartoznak az óvodák, az általános iskolák, és ezekben alapvető érdekünk az anyanyelvű képzés. Középiskolai szinten a megye a domináns. Tehát ha az oktatást vesszük a nyelv megtartásának zálogaként, akkor ezért is fontos, hogy regionálisan otthon legyünk. Ha meg úgy vesszük, hogy mi a nyelv presztízsét tekintve a fontos, akkor egy hivatali ügyintézésben például lényeges, hogy egy önkormányzat biztosítsa a kétnyelvűséget, tudjanak ezzel élni a szlovákiai magyarok.

És sok más dolog is ezen a szinten dől el, ezért is létkérdés az önkormányzati választás. Sokkal fontosabb most erre összpontosítani és jó eredményt elérni, mert erre tudjuk alapozni a további dolgainkat.

Említette, hogy közel egy évtizede politizál az MKP parlamenten kívül, miközben a szlovák törvényhozásban ez idő alatt ott ült egy szlovák-magyar vegyes párt. Mennyire halványult el ebben a helyzetben az önök pártja az országos politikában, és melyek az MKP jelentette alternatíva főbb adui, amelyekkel nem rendelkezhet egy vegyes párt? Miért nem volt eddig sikere ennek a magyar választók körében?

Eleve a megosztottság soha nem kedvez. Amiatt, hogy közösségünk létszáma egyre inkább csökkenő tendenciát mutat. Félő különben, hogy 2020-ban sem az egyik, sem a másik képviselet nem jut be a parlamentbe. A Magyar Közösség Pártja ugyanis stabilan tartotta eddig a 4 százalékát, nem tudott feljebb emelkedni, a Most-Híd pedig stagnál, illetve szlovák támogatóit is elveszítette azáltal, hogy a párt szlovák alelnökasszonya, Lucia Žitňanská nemrég kilépett a pártból.

Szóval a megosztottság előbb-utóbb kudarchoz vezet, és fel kell ismernünk azt, hogy csak az egység visz előre. Hiszem, hogy eljön az az idő is, amikor erről folytatunk majd tárgyalásokat, nem pedig arról, hogy mi, hol, miért és mennyi… A Most-Híd eleve egy gazdasági lobbin alapuló, szlovákokat is megszólító pártként definiálta magát, ezzel szemben viszont a Magyar Közösség Pártja – ahogy azt a neve is mutatja – a magyar közösségért való, etnikai alapon történő elvi politizálást folytat. Meggyőződésem, hogy hosszú távon ez utóbbinak van sikere, még akkor is, ha rövid távon vannak olyan formációk, amelyek sikeresebbek. És ismétlem: az sem mindegy, hogy rövid távon mit érünk el, és amit elérünk a szlovákiai törvényhozásban, mennyire valós siker.

Nem az történik-e – mondjuk –, ami 1999-ben, amikor a Dzurinda-kormány, amelynek az MKP is része volt, bár nem szavazta meg ezt az intézkedést, elfogadott egy olyan nyelvtörvényt, látszattörvényt, amely mindmáig használatban van. Ez egy rossz jogszabály, ami azt is mutatja, hogy lehet rövid idő alatt rossz megoldásokat találni, és azzal kiszúrni az emberek szemét.

Ezért is mondom: ne csak azt kérjük, amit adnak, ne elégedjünk meg azzal, ami jut, nekünk azt kell kérnünk, ami jár egy olyan félmilliós közösségként, amely politikai célokkal, alapvető gazdasági, politikai és akár egyházi stratégiával rendelkezik, amelynek a közösség megtartását kell képviselnie politikailag is.

Ez jelenleg kettő – illetve amióta más pártok is alakulnak –, három és fél politikai tömörülés alá rendeződik. Erre szoktuk azt mondani, hogy a felvidéki magyarság „osztódással szaporodik”. De jelenleg alapvetően az MKP és a Most-Híd tárgyalásainak eredményességén áll vagy bukik a felvidéki magyar politikai képviselet kérdése.

Szlovák ellenzéki politikus fogalmazott úgy az MKP húszéves jubileumi kongresszusán, hogy jó volna, ha a szlovák közéletben a magyar politikus szinonimája nem az „áruló” lenne. Ezzel eléggé erőteljesen utalt Bugár Béláékra és a Most-Hídra. Csupán udvarolni próbált önöknek, vagy tényleg így látják ezt a többségiek jelenleg Szlovákiában?

Igen, ezt egy szlovák ellenzéki politikus mondta, a Most-Híd pedig jelenleg kormánytényező. Valószínűsíthetem, hogy azok, akikkel ők együttműködnek, nem így látják ezt a dolgot. Másfelől, az „áruló” megfogalmazást szerintem felejtsük el ebből a narratívából, mert egyrészt nem vagyunk már annyian, hogy megengedhessük magunknak annak luxusát, hogy eldöntsük: ki a „jó” és ki a „rossz” magyar. Másfelől meg az „árulózás” eddig sem vezetett semmi jóra, illetve ellenfeleink használták fel arra, hogy elbújtassák e mögé egyéb szándékaikat.

Az, hogy a szlovák jobboldal érdeklődik irányunkban, dicséretes, látunk ott lehetőséget, de azt is látjuk, hogy van, amikor csak tölteléknek kellünk, biodíszletnek, esetleg szavazóknak. Ennél sokkal fontosabb az, hogy a felvidéki magyarság célokat határozzon meg, annak mentén alakítsa ki a saját elgondolását. Nem vagyunk már 10 százalékon, de még mindig 8,5-8,2 között van a magukat magyar nemzetiségűeknek vallók számaránya a Felvidéken, ha a 2011-es adatokat nézzük. Ha egyetlen politikai alakulatot nézünk, ez bőven elég ahhoz, hogy az 5 százalékos küszöböt elérjük. Ehhez viszont egyeztetni kell, el kell kezdeni a kommunikációt, mint ahogy azt a Magyar Közösség Pártja a magyar-magyar párbeszéddel 2016 őszén el is kezdte. Hogy ennek a folytatása nem sikerült, és a tavalyi megyei választás, illetve az idei önkormányzati választás is még az egymásnak feszülés jegyében zajlik – és ha a köztársaságielnök-jelölt személyét nézzük, ott is van egy kettőség, egy polarizáció –, ezt követheti egy újabb egyeztetés, ami már a 2020-as választási felkészülést jelenti. Hogy ez milyen irányba mozdul el, milyenek lesznek a pártpreferenciák, az annak függvényében is nyitott kérdés, hogy mi lesz majd a Simon Zsolt által újonnan bejegyeztetni kívánt Magyar Fórum nevű alakulattal, amelynek még gyűjtik az aláírásokat.

Mit kell megtanulnia az önök tapasztalatából a romániai magyarságnak? Az elmúlt közel egy évtized tanulságaira alapozva hogyan lehet elkerülni azt, hogy egy fontos képviseleti pillér – a parlamenti jelenét – megomoljon, hiszen utána teljességgel bizonytalanná válik a visszakerülés…

Inkább nekünk kéne tanulnunk abból az összefogásból, amelyet látunk az RMDSZ és az MPP között, és amellyel jól járt mindkét alakulat, hiszen gyakorlatilag lett egy szervezett egység. Az is igaz, hogy ott is van bőven kritika. De ahogy én látom: ahol magyar ember van, ott mindig legalább három-négy irányba húzunk, és ez úgy általában egy rossz tulajdonság a Karpát-medencében.

Azt kell megtanulnunk, hogy a megosztottság leginkább csak ront a közéleti állapotokon, de a közösség mindennapjait, jó- és rosszkedvét is befolyásolhatja. Még mindig jobb egy erős, egységes és összetartó közösség tagjának lenni, mert az egy pozitív élmény. A széthúzás letargiát, letörtséget, kudarcélményt hoz.

Ebből kell a felvidéki magyarságnak is kilábalnia. Politikai képviseletünk a szlovák törvényhozásban nem lehet kérdéses, és ott kell lennünk azért, hogy ez a közösség ne egy elenyésző, felszívódó, hanem erős és életképes, a Kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségek között egy fejlődő közösségként legyen számon tartva.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X