Szöul szerint Észak-Korea kész a leszerelésre

Kész megsemmisíteni Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országának összes nukleáris fegyverét, az azok gyártáshoz szükséges nyersanyagait és telephelyeit a teljes nukleáris leszerelés érdekében - mondta Mun Dzse In dél-koreai elnök a BBC brit televíziós csatornának adott interjúban, amelynek szövegét az elnök a sajtóirodája tette közzé pénteken.

"A teljes nukleáris leszerelés alatt Kim Dzsong Un elsőként a ballisztikusrakéta- és nukleáris kísérletek befejezését érti, ezt követi azon létesítmények bezárása, ahol e fegyvereket gyártják, majd pedig az összes, már elkészült nukleáris fegyver és a nyersanyagok teljes megsemmisítése" - fejtette ki Mun Dzse In.

A dél-koreai elnök nemrégiben néhány hónap alatt immár harmadszor tárgyalt Kim Dzsong Unnal csúcstalálkozón, de a mostanihoz hasonló tartalmú bejelentései nem csillapították a washingtoni aggodalmakat: az Egyesült Államok úgy gondolja, hogy a két Korea közti kapcsolatokban mutatkozó enyhülés folyamata túlságosan gyors az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalások előrehaladásához képest.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nemrégiben elégedetlenségének adott hangot a két Korea közti katonai megállapodással kapcsolatban is, amelyet Szöul és Phenjan a múlt hónapban megtartott csúcsértekezleten kötött meg.

Nemrég Pompeo azzal bőszítette fel Észak-Koreát, hogy újra síkra szállt a nemzetközi szankciók fenntartása mellett. Az amerikai diplomácia vezetője szerdán azt mondta: egyetértés mutatkozik az Egyesült Államok és szövetségesei között abban, hogy mindaddig nem szabad felfüggeszteni a büntetőintézkedéseket, amíg előrelépés nem történik az atommentesítés terén.

Kapcsolódók

Kimaradt?