Ezrek emlékeztek az egy évvel ezelőtti függetlenségi népszavazásra Katalóniában

Ezrek emlékeztek egy évvel ezelőtt megrendezett és alkotmányellenesnek nyilvánított függetlenségi népszavazásra hétfőn Katalóniában.

A tüntetők már kora reggelétől az utcákra vonultak, Katalónia-szerte közlekedési fennakadásokat okozva. Gerona (Girona) városában a Köztársaság Védelmi Bizottságok (CDR) elnevezésű radikális szervezet felhívására több százan gyűltek össze a vasútállomás peronján, és elfoglalták az egyik sínpárt is, megakadályozva ezzel a Barcelona és Figueres közötti közlekedést.

A hatóságok a pályaudvar érintett szakaszát lezárták, a helyszíni beszámolók szerint a vasúti forgalom a teljes állomáson szünetelt, amíg a tiltakozók végül önként távoztak. Ezt követően a tüntetők a katalán kormány helyi képviseletének székházához mentek, behatoltak az épületbe, és a homlokzatról leszedték a spanyol zászlót.

A hétfő reggeli csúcsforgalom idején Barcelonában több fontos főútvonalon vonultak fel transzparensekkel, katalán függetlenségi zászlókkal a demonstrálók megbénítva a forgalmat. Hasonló megmozdulások gátolták több autóút és autópálya forgalmát is a régióban, volt, ahol autógumikból állítottak forgalmi torlaszt.

A CDR előzetesen azt közölte, hogy meglepetésszerűen fognak felbukkanni különböző akciókkal a nap folyamán. Az egyik ilyen megmozdulásuk során tagjaik leláncolták a barcelonai tőzsde épületének bejáratát, majd több mint egy órán át a földön ülve tették lehetetlenné a ki- és bejutást. Eközben több mint tízezer diák gyűlt össze az Egyetemek a köztársaságért nevű szervezet felhívására, hogy a katalán kormány belvárosi székházához vonuljon. "Az utca mindig a miénk lesz" - skandálták a tavaly októberi tüntetések egyik szlogenjét. "Se felejtés, se bocsánat" - hangzott az idei jelszó, amellyel a tavalyi rendőri erőszak ellen tiltakoztak ismét. A szöveget felfestették a rendőr-főkapitányság épülete elé az úttestre.

A CDR tüntetői Barcelonában kritikával illeték a katalán kormányt és a katalán rendőrséget is, utóbbi megszálló erőnek nevezve. Követelték Quim Torra katalán elnök és Miquel Buch belügyi tanácsos lemondását. "Döntsük meg a rezsimet" - hirdették egyik molinójukon.

Megjelentek a hivatalos katalán kormányzati megemlékezésen is Sant Julia de Ramis nevű településen, ahol spanyol rendőrség tavaly erővel akadályozta meg a szavazást. "A nép parancsol, a kormány engedelmeskedik" - visszhangozták az eseményen, a katalán köztársaság azonnali megteremtését követelve.

A rendezvényen Quim Torra katalán elnök megköszönte nekik a nyomásgyakorló akciókat, majd arról beszélt, hogy október elseje mindig az nap lesz, amelyen Katalónia népe kifejezte elkötelezettségét a demokrácia és a politikai jogok mellett. Hangsúlyozta, hogy a hatósági fellépés ellenére, az a győzelem napja volt tavaly. Az elnök állást foglalt annak szellemisége mellett, hogy - mint fogalmazott - betetőzhessék a függetlenségi folyamatot.

Isabel Celaá spanyol kormányszóvivő a Cadena Ser rádióadónak nyilatkozva arra kérte a katalán vezetést, hogy hagyjon fel a "konfrontációs retorikával", mivel a helyzet véleménye szerint jobb mint egy évvel ezelőtt volt. Mint mondta, ez egy "szomorú emlékű nap", amelyen nincs mit ünnepelni, és hibának nevezte a tavalyi rendőri beavatkozást.

Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke Twitter-oldalán azt közölte: miután a katalán elnök nyíltan támogatta a CDR utcai akcióit, a szocialista kormányfőnek nem lehet kifogása, hogy kezdeményezze Katalóniával szemben az alkotmány 155-ös cikkének újbóli alkalmazását, vagy pedig írjon ki előrehozott választásokat. Ellenkező esetben alkalmatlan Spanyolország kormányzására - jegyezte meg.

Katalóniában a nap folyamán több előre bejelentett megemlékezést is tartottak.

Kapcsolódók

Kimaradt?