Indiában döntöttek arról, hogy bűncselekmény-e a házasságtörés

Meghaladott elképzelés bűnügyi szempontból tekinteni a házasságtörésre – jelentette ki a legfelsőbb bíróság határozatában.

Egy, a brit gyarmati időkből származó jogszabály szerint akár ötéves börtönnel is sújthatták eddig Indiában azt a férfit, aki szexuális kapcsolatot létesített egy férjezett nővel anélkül, hogy abba az érintett férj beleegyezett volna. A törvény azt nem tette lehetővé, hogy nők panaszt tegyenek, és ők maguk jogilag nem is voltak felelősségre vonhatók; a házasságtörést kizárólag a férfiak ügyének tekintették.

Meghaladott elképzelés bűnügyi szempontból tekinteni a házasságtörésre – jelentette ki a legfelsőbb bíróság határozatában. Hozzátették: a törvény értelmében a nők a férjük tulajdonának számítottak, és ez sértette méltóságukat és egyéni választási jogukat.

A legfelsőbb bíróság egy 1954-es határozatában még fenntartotta a házasságtörést kriminalizáló jogszabályt arra hivatkozva, hogy mindenki által elfogadott tény: az ilyen esetekben a férfi a csábító, nem pedig a nő.

Mint azt korábban megírtuk, nemrég évtizedes vitákra tettek pontot: dekriminalizálták a homoszexualitást Indiában. A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Dipak Misra szerdán jelentette ki, hogy a homoszexualitást diszkrimináló cikkely "irracionális és védhetetlen". Hozzátette: az LMBTQ-közösségnek ugyanolyan jogai kell legyenek, mint bármilyen más állampolgárnakm, nem lehet alkotmányellenes a konszenzuális szex felnőttek között, legyen szó melegekről, heteroszexuálisokról, leszbikusokról.

Kapcsolódók

Kimaradt?