Theresa Maytől szabadulna pártja brexit-párti csoportja

Theresa May miniszterelnök elmozdításának lehetséges módozatairól tárgyalt a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának keményvonalas Brexit-párti csoportja, de döntés ennek kezdeményezéséről nem született.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság szerda reggel közölt értesülése szerint az előző esti megbeszélésen a European Research Group (Európai Kutatási Csoport, ERG) nevű, a Konzervatív Párt frakcióján belül létrejött erőteljesen EU-szkeptikus kampánycsoport "mintegy 50 tagja" arról tanácskozott, hogy miként lehetne "a legjobban megjátszani" a vezetőváltás folyamatára kidolgozott szabályrendszert.

Az ERG az általa túlzottnak tartott kompromisszumok miatt rendkívül elégedetlen May kormányának Brexit-stratégiájával, és már korábbi, egybehangzó brit sajtóértesülések is arról szóltak, hogy a frakción belül terjed egy levél a vezetőváltási folyamat elindításáról.

Így mozdíthanák el

A Konzervatív Párt szabályai szerint ehhez a frakció legalább 15 százalékának csatlakozása szükséges. Ez azt jelenti, hogy minimum 48 képviselőnek kellene aláírását adnia egy ilyen kezdeményezéshez. Ha e minimális támogatás meglenne, a bizalmatlansági indítványt az úgynevezett 1922 Bizottságnak teljes körű frakciószavazásra kellene bocsátania, és a frakció egyszerű többségének - a jelenlegi létszám alapján 159 tory képviselőnek - támogatnia kellene ahhoz, hogy Theresa May távozzon a párt éléről és így a kormányfői tisztségből is.

Az 1922 Bizottságot - olyan időszakokban, amikor a Konzervatív Párt kormányon van - azok a tory képviselők alkotják, akiknek nincs kormányzati tisztségük. A rendkívül befolyásos testület, amely onnan kapta nevét, hogy az alapító képviselők az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni parlamentbe, informális, de gyakorlatilag kötelező erejű politikai ajánlásokat fogalmaz meg a kormány számára, de hatáskörébe tartozik az esetleges vezetőváltási kezdeményezések elbírálása és a folyamat irányítása is.

Konkrét lépésekről nem döntöttek

A BBC szerdai beszámolója szerint az ERG előző esti értekezletén olyan kijelentések hangzottak el, hogy Theresa May tevékenysége "katasztrofális", és "mindenki tisztában van vele", hogy a miniszterelnöknek "távoznia kell". Az ERG azonban konkrét vezetőváltási lépésekről nem döntött, és a BBC szerint ez mindaddig nem is valószínű, amíg nincs olyan utódjelölt, akit a siker biztos esélyével indítani lehetne.

Johnson lehet jelölt

A brit sajtó egyöntetű véleménye szerint jelenleg Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere táplálja a legerőteljesebb miniszterelnöki ambíciókat. Kérdés azonban, hogy a sokak által rendkívül megosztónak tartott Johnson - aki rendszeresen, éles hangvételű cikkekben támadja saját egykori kormányának Brexit-stratégiáját - az alsóházi frakció egészén belül és a Konzervatív Párt választásra jogosult, teljes jogú tagjainak körében megszerezhetné-e az utódláshoz szükséges többséget.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?