Szerbia: tíz ellenzéki párt működik együtt az elnökkel szemben

Együttműködési megállapodást kötött a szerbiai ellenzék tíz legnagyobb pártja Belgrádban, a Szövetség Szerbiáért elnevezésű tömörülés az alapítók kijelentései szerint egyrészt Aleksandar Vučić szerb elnök hatalma ellen, másrészt pedig Szerbia jólétének megteremtése érdekében jött létre.

A Szabad Európa Rádió balkáni irodájának beszámolója szerint az összefogást Dragan Đilas egykori belgrádi polgármester, a nyugat-balkáni országot 2000 és 2012 között vezető Demokrata Párt (DS) volt elnöke kezdeményezte, és hozzá csatlakoztak a legnagyobb ellenzéki pártok, a többi között a Vuk Jeremić volt külügyminiszter vezette Néppárt (NS), a szélsőjobboldali Dveri, a DS, valamint a Szerbiai Baloldal.

A Saša Janković volt ombudsman irányította Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) nem része a tömörülésnek, ugyanis Janković is kezdeményezte korábban az ellenzéki összefogást, ám a 381-es Polgári Blokk nevű tömörüléshez a PSG-n kívül csupán négy párt, illetve mozgalom csatlakozott, közöttük a Magyar Mozgalom nevű vajdasági civil szervezet.

A Szövetség Szerbiáért alakuló ülésén elhangzott, hogy az ellenzéki pártoknak túl kell lépniük az ideológiai ellentéteken, és a közös célokra kell koncentrálniuk, ugyanis "csak az egységes ellenzék tud pontot tenni Aleksandar Vučić egyeduralmának a végére", és Szerbia csak együtt építhető újra az alapoktól.

Dragan Đilas az ország legégetőbb problémái között sorolta az alacsony munkabéreket és a nagymértékű elvándorlást. Szerinte ezekre a gondokra kell a leghamarabb megoldást találni, és arra kérte a többi szerbiai pártot és mozgalmat, hogy csatlakozzon a szövetséghez.

Az Aleksandar Vučić vezette Szerb Haladó Párt (SNS) 2014 óta a legmeghatározóbb szerbiai politikai erőnek számít, Vučić előbb kormányfőként, 2017 óta pedig államfőként irányítja az országot. Az ellenzék ez idő alatt folyamatosan veszített támogatottságából, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint, ha most lenne parlamenti választás Szerbiában, csak egyetlen ellenzéki párt jutna be a törvényhozásba, alig megugorva az ötszázalékos küszöböt. A szétforgácsolódott ellenzék a tavaszi belgrádi önkormányzati választáson is megkísérelte az összefogást, ám a közös indulással sem tudtak jelentős eredményt elérni.

Kapcsolódók

Kimaradt?