A pápát is belerángatnák a Falkland-szigetek körüli konfliktusba

Ferenc pápa közbenjárását kérte hétfőn Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök a Falkland-szigetek hovatartozása körüli konfliktusban. Az új egyházfő rövid, négyszemközti találkozón fogadta a Vatikánban az argentin elnököt. Az informális találkozó 20 percig tartott a vatikáni Szent Márta-házban, utána együtt ebédeltek.

Kirchner a találkozó után újságíróknak elmondta, arra kérte a pápát, hogy közvetítsen Argentína és Nagy-Britannia között a párbeszéd érdekében. Az elnök utalt rá, hogy a néhai II. János Pál pápa közvetítőként lépett fel egy másik területi vita ügyében Chile és Argentína között.l43-papa-francesco-kirchner-130318145914 big

Federico Lombardi vatikáni szóvivő elmondta, hogy a pápai állam részéről nem adnak ki hivatalos közleményt a találkozóról, tekintettel annak informális jellegére. A Kathpress katolikus hírügynökség értesülése szerint az argentin elnök egy mateivó készletet ajándékozott a pápának.

Ferenc pápa Buenos Aires érsekeként az utóbbi években többször is nyilvános összetűzésbe került Kirchnerrel elsősorban az azonos neműek házasságkötésének engedélyezése és az abortusz törvényi szabályozása miatt.

David Cameron brit miniszterelnök pénteken kijelentette: Ferenc pápa tévedett, amikor tavaly azt mondta, hogy Nagy-Britannia elbitorolta Argentínától a Falkland-szigeteket.

A Falkland-szigetektől 500 kilométerre nyugatra fekvő Argentína közel 200 éve követeli magának a szigetcsoportot, amelyet Malvin-szigeteknek neveznek. A Buenos Airesben hatalmon lévő katonai junta 1982-ben lerohanta a szigeteket, de a brit hadsereg 74 napos háborúban kiűzte az argentin katonákat. Múlt héten a szigetek lakosságának elsöprő többsége egy népszavazáson úgy döntött, hogy a terület továbbra is Nagy-Britanniához tartozzon.

Kimaradt?