Venezuela: újabb gyanúsítottak a vélt merénylet miatt

Legkevesebb 43-an érintettek annak a sikertelen dróntámadásnak a megszervezésében, amelyet Nicolás Maduro venezuelai elnök ellen követtek el - közölte szerdán Tarek William Saab, a dél-amerikai állam főügyésze egy sajtótájékoztatón Caracasban. Hozzátette, 21-en állnak bíróság előtt.

A gyanúsítottak listáján van az őrizetbe vett Juan Requesens ellenzéki politikus, aki egyben az egykamarás törvényhozás egyik képviselője is. Egy másik ismert ellenzéki figura, a parlament volt elnöke, Julio Borges is rajta van a listán. Borges jelenleg Kolumbiában tartózkodik, a caracasi vezetés már kérvényezte kiadatását.

Még augusztus közepén közölte a főügyész, hogy a venezuelai hatóságok addig 14 embert, köztük két katonai tisztségviselőt vettek őrizetbe a Maduro elleni merényletkísérlet miatt. Saab akkori elmondása szerint a gyanúsítottak között van Pedro Javier Zambrano ezredes és Alejandro Pérez Gamez, a Nemzetőrség (GNB) dandártábornoka is.

A venezuelai vezetés beszámolója szerint a támadás augusztus elején, a GNB fennállásának 81. évfordulója alkalmából tartott caracasi rendezvényen, Maduro beszéde közben történt.

Kapcsolódók

Kimaradt?